kapubanner for mobile

Késtek a munkából - kizárták őket

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A munkába késve érkező köztisztviselők százait zárta ki a hivatalokból a nigériai kormány, amely ezzel a figyelmeztető akcióval akar rendet teremteni az alkalmazottak körében.

A hivatalok kapuin kedden reggel 8 óra 30 perc, vagyis a munkaidő hivatalos kezdete után már nem léphettek be a munkavállalók. A kormányalkalmazottak rendszerint fittyet hánynak az előírásokra, és jelentős késéssel veszik fel a munkát.

A közszolgálati ügyek szóvivője elmondta, muszáj rendet teremteni a dolgozók körében, ezért ebben a hónapban még két hasonló akcióra lehet számítani.

A késve érkezőkről listát is készítettek, és másfajta szankciókra is számíthatnak, de ezeket egyelőre a szóvivő nem részletezte.


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek