Két évre meghosszabbítják a bérkiegészítést Franciaországban
A koronavírus-járvány miatt csökkentett munkaidős foglalkoztatás állami támogatását a francia kormány a jelenlegi feltételek mellett legalább november 1-ig szavatolja a nehéz helyzetbe került munkahelyeken, és további két évre meghosszabbítja a rászorulóknak - jelentette be Jean Castex miniszterelnök.
"Azon vállalatoknak, amelyek még mindig tartós termelési csökkenéssel küzdenek, a kiegészítés a jelenlegi feltételek mellett legalább november 1-ig rendelkezésre áll" - mondta a kormányfő a francia munkáltatók szövetsége, a Medef nyári egyetemét megnyitó beszédében.
Jean Castex jelezte, hogy "a legérintettebb ágazatok közül is a legérintettebbek" a kultúra, a sport, a turizmus és a rendezvényszervezés. Ezekben a szektorokban a bérkiegészítést az év végéig a jelenlegi feltételek mellett szavatolja a kormány.
A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a tartósan csökkentett részmunkaidős foglalkoztatás július vége óta érvényben lévő új szabályozása a vállalatoknak maximálisan negyven százalékos munkaidő-csökkentést tesz lehetővé az ágazatonkénti megállapodásnak megfelelően 6 és 24 hónap közötti időtartamra.
A kényszerszabadság idején a munkavállaló vagy a nettó fizetése 84 vagy a bruttó 70 százalékát kapja meg az államtól, ami nem haladhatja meg a minimálbér 4,5-szörösét. Miután a munkaidő-csökkenés maximum 40 százalékos lehet, minden bejelentett munkavállaló megkapja nettó fizetése legalább 93 százalékát.
A munkaügyi tárca adatai szerint júliusban a magánszektorban mintegy 2,4 millió munkavállaló kapott állami bérkiegészítést, ami 2 millióval kevesebb, mint júniusban.
A miniszterelnök elmondta, hogy a recesszió leküzdésére összeállított 100 milliárd eurós gazdaságösztönző csomagból, amelynek részleteit szeptember 3-án ismerteti, legalább 25 milliárd eurót a kis- és középvállalatok támogatására szán a kormány, amely szeretné megőrizni az egyensúlyt a nagyvállalatok és a kisebb vállalkozások között a támogatási rendszerben.
Jean Castex azt is jelezte, hogy 2021-től évi 10 milliárd euróval csökkennek a vállalkozások számára a forgalmi adók.
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon