kapubanner for mobile

Kevés kínai érzi magát boldognak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az államvezetés szándékai ellenére a kínaiak csupán hat százaléka érzi magát boldognak egy friss felmérés szerint. A többség az anyagi jólét és a lelkiállapot szerint határozza meg a boldogságot - derül ki az ELTE Társadalomtudományi Kar hírleveléből.

A kínai államvezetés feltett szándéka, hogy az elmúlt harminc év lendületes gazdasági fejlesztését követően javítsa az állampolgárok általános közérzetét. A china.com.cn friss felmérése szerint az ország komoly kihívás előtt áll, hiszen csak az állampolgárok hat százaléka minősíti magát boldognak. Ez az adat rendkívüli elmaradást mutat más országokhoz képest. A Gallup World Poll közelmúltban nyilvánosságra hozott eredményei szerint ugyanis a világ legboldogabb országa Dánia, ahol tízből több mint nyolcan érzik boldognak magukat. A Gallup kutatása szerint Kína a vizsgált 155 országból a 125 helyen áll.

A kínai internetezők körében végzett felmérés szerint a 6 százaléknyi boldog ember mellett 49 százaléknyi nem boldog és 39 százaléknyi, önmagát átlagos közérzetűnek minősítő ember él az országban. Öt évvel ezelőtti helyzetükhöz viszonyítva 36 százalék érzi magát boldogabbnak, 64 százalék azonban úgy nyilatkozott, nem érzi magát jobban, mint akkor.

Az alacsony boldogsági mutató valószínűleg kapcsolatban áll azzal a ténnyel, hogy a megkérdezettek 39 százaléka az anyagi jóléttel hozza összefüggésbe a boldogság érzetét. A válaszadók bő negyede a lelkiállapottal kapcsolja össze a boldogság meglétét vagy hiányát, minden ötödik az önmegvalósítással definiálja a fogalmat, míg tízből egy személy érzelmi alapon ítéli meg, hogy boldog-e.

ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek