Kik lettek az év legjobb fiatal vállalkozói?
Divattervező és online szállásközvetítő lett az év fiatal vállalkozója - derült ki a Fiatal Vállalkozók Hetén, melyet a Global Entrepreneurship Week (GEW) keretében Magyarországon is megrendeztek. A világ 96 országában jelen lévő programsorozat hazai lebonyolítását kezdetektől fogva a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (Fivosz) vállalja magára - írja a Népszabadság.
Kína figyelmeztet
– A lehetőség mindig annak szól, aki fel van készülve – idézett egy kínai közmondást Cheney Xiaojun, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetségének politikai tanácsosa, ezzel híva fel a figyelmet arra, hogy Kína veszélyes terep azoknak, akik nem tájékozódnak róla. A fiatal vállalkozóknak azt tanácsolja, ismerjék meg az országot, az ott élő embereket, és kövessek figyelemmel a piaci mozgásokat. A magyar vállalatok számára a luxusigények kiszolgálásának útján kínálkozik lehetőség a piacra lépésre.
Online szállásközvetítő lett az év fiatal vállalkozója
"Kellenek a sikersztorik, hogy a fiatalok valós alternatívának tartsák a saját vállalkozás indítását" – állítja a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége. Ezért hirdették meg harmadik alkalommal az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, amelyet Varga Zoltán, a Szállás.hu alapító tulajdonosa, ügyvezetője kapott.
A Piac és Profit beszámolója szerint Varga Zoltán 2007-ben Dorcsinecz Józseffel közösen alapította vállalkozását, a mára több, mint 20 főt foglalkoztató Szállás.hu online szállásközvetítő céget, ami rövid idő alatt piacvezető pozíciót szerzett Magyarországon. A cég több mint 6.500 bel- és külföldi szálláshelyet üzemeltető partnerrel rendelkezik, és tavaly kezdte meg működését a szomszédos országokban. Jelenleg Szlovákiában, Ausztriában, Romániában és Lengyelországban van jelen, de a tervek között további terjeszkedés szerepel. November elején ötven százalékos tulajdonrészt szerzett a szallas.hu online szállásközvetítő oldalban a Sanoma Media Budapest Zrt. A két ügyvezető, Varga Zoltán és Dorcsinecz József a jövőben a Sanomával közösen irányítják a céget. Az IT vállalkozó igazi példakép lehet a fiatalok számára, hisz jól példázza, hogy akár pár év alatt is elérhetünk igazi sikereket fiatalként.
Kiosztották az Országos Női Fiatal Vállalkozói Díjat is
A Budapest Bank támogatásával alapított Országos Fiatal Női Vállalkozói Díjat 2011-ben Illéssy Lenke divattervező kapta. Illéssy Lenke 2007-ben végzett az Iparművészeti Egyetem öltözéktervező szakán. Első sikereit jó minőségű és új ötletekkel teli kismama ruha kollekciójával érte el. A várandósság után is viselhető ruhák alapozták meg az Ille-Olla márkát, mellyel 2010-ben elnyerte a Magyar Formatervezési Díj különdíját. A Gombold újra - divat a magyar című pályázaton Felgallérozva elnevezésű kollekcióját beválasztották a legjobb pályamunkák közé. A 2011-es Design Héten pedig bemutatta kabáttervező szoftverét, melynek segítségével a www.ille-olla.hu honlapon a vásárlók saját maguk tervezhetik meg a kabátjukat. Eldönthetik, milyen színű és hosszúságú legyen a kabát, milyen legyen a gallér formája, a zseb és az ujj kialakítása. A megrendelés után az Ille-Olla legyártja az egyedi felhasználó által tervezett kabátot. A tervezhető kabátok mellett van egy 23 darabból álló kollekció is, melynek darabjai készen megvásárolhatók az Ille-Olla üzletében.
Népszabadság/Piac és Profit
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 1 hónapja
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 2 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 2 hónapja
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 3 hónapja
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 3 hónapja
- Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt.-nél 4 hónapja
- Mire költik a fiatalok a munkáshitelt? 4 hónapja
- A szakértő szerint felhígult a taxisszakma, vannak, akik jogosítvány nélkül dolgoznak 5 hónapja
- Generációs feszültségekről számolnak be a fiatal dolgozók - Sokan már az első évben felmondanának 5 hónapja
- Átadták az Év Fiatal Vállalkozója 2025 díjat 5 hónapja
- Árnyalt jövőkép a magyar cégeknél: kiderült, mitől tartanak leginkább 5 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?