kapubanner for mobile

Kirúgták a Japánon viccelődő humoristát

A japán természeti katasztrófán ízetlenül tréfálkozó twitterüzenetei miatt felmondott Gilbert Gottfriednek egy Japánban komoly érdekeltséggel bíró biztosítótársaság, amelynek reklámhangja volt a komikus színész.

"Őszintén bocsánatot kérek mindenkitől, akit megbántottam a japán tragédián való viccelődéssel. Nem volt szándékomban semmiféle tiszteletlenség, és együtt érzek az áldozatokkal és hozzátartozóikkal" - fogalmazott Gottfried kedden kiadott közleményben.

A bocsánatkéréssel azonban már elkésett: az Aflac biztosító, amelynek reklámjaiban több mint tíz éve kölcsönözte hangját egy kacsának, azonnali hatállyal szerződést bontott vele.
Gottfried tucatnyi durva és szexuális tartalmú "viccet" engedett meg magának a hét vége során Twitterén. "Japán igazán fejlett. Nem járnak a tengerpartra. A strand megy hozzájuk" - idézte az egyiket az amerikai sajtó.

Az üzeneteket már eltávolították a mikroblog közösségi oldalról.
Az Aflac, amelynek biztosítási termékei komoly forgalmat bonyolítanak a japán piacon, bejelentette, hogy százmillió jent adományozott a Nemzetközi Vöröskeresztnek a katasztrófa áldozatai számára.

A múlt pénteki földrengés és cunami eddig közel 3400 halálos áldozatot követelt és további tízezer embert tartanak nyilván eltűntként a szigetországban.

A katasztrófán humorizálva Gottfried mellett 50 Cent is elvetette a sulykot Twitterén, amiért később az amerikai hiphopsztár is magyarázkodásra és bocsánatkérésre kényszerült.

Az amerikai média a földrengést "Isten üzeneteként" értékelő Glenn Beck jobboldali rádiós műsorvezetőt is támadta kedden. Whoopi Goldberg, a The View című beszélgetős műsor egyik házigazdája kijelentette: "Ha ez azért van, mert rosszul viselkedünk, és Isten dühös ránk, belenéznék a tükörbe, Glenn."
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek