Kirúgták, mert betegen a Facebookot használta
Elvesztette állását egy svájci biztosítótársaság alkalmazottja, mert munkaadói észrevették, hogy a Facebook közösségi portált használta betegállománya idején.
A nő a 20 Minuten napilapnak elmondta, hogy ágyban feküdt, és iPhone-ján keresztül jelentkezett be a közösségi portálra. Azzal vádolta munkaadóját, hogy kémkedett utána és más kollégái után oly módon, hogy létrehozott egy fiktív személyt a Facebook-on, aki vele és másokkal is a cégtől baráti kapcsolatba került a közösségi hálózat révén. Ily módon a cég képes volt figyelni az alkalmazottak internetes tevékenységét. Gyanúját igazolva látta akkor, amikor az állítólagos barát eltűnt abban a pillanatban, ahogy elbocsátották a cégtől - magyarázta.
Nem ez az első eset, hogy a Facebook munkahelyi szabályokba gabalyodik. Számos cégnél tilos munkaidőben a közösségi portált használni. Egyes cégek pedig azért bocsátottak el alkalmazottakat, mert a közösségi hálón munkájukat, munkahelyüket ecsetelték.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív... Teljes cikk
Meghalt egy férfi a mohácsi híd építkezésén kedden délelőtt – számolt be róla az ATV Híradó. Teljes cikk
Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk
- AI pontozza a Burger King dolgozók "kedvességét" – meddig mehet el egy munkáltató? 2 hónapja
- Lebuktat a WIFI: mostantól pontosan lehet tudni, ki honnan dolgozik 7 hónapja
- Az irodától a home office-ig: mi teszi boldoggá a munkavállalókat? 9 hónapja
- Peren kívül megegyezett a Disney a színésszel, akit egy közösségi média posztja miatt rúgtak ki 9 hónapja
- Ötből két dolgozó szerint a közösségi média veszélyes a karrierjére 10 hónapja
- Miért lenne fontos tiltani 13 éves kor alatt az okostelefont? Globális korlátozást javasolnak a szakértők 10 hónapja
- 2025 Munkavállalói megfigyelő eszközök áttekintése: Top beszállítók összehasonlítása 10 hónapja
- A 3 legjobb Instagram-tevékenységkövető alkalmazás a hatékony nyomon követéshez 10 hónapja
- Segít, de figyel is – megbízhatnak a dolgozók a céges ChatGPT-ben? 10 hónapja
- Tudják, mire kattintasz és azt is, mikor fogsz kiégni - így figyelik a dolgozókat 2025-ben 11 hónapja
- Linkedin 11 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?