kapubanner for mobile

Komornyik-gyakornokot keres a brit uralkodó

Komornyik-gyakornokot keres a brit királyi ház. Az udvar saját honlapján meghirdetett állásra EU-állampolgárok jelentkezhetnek, de az angol nyelv tökéletes ismerete követelmény.

images

A kezdő fizetés évi 15 ezer font (5,3 millió forint), ami a brit bér- és főleg árviszonyokat ismerve vajmi kevés - az alkalmazotti átlagkereset Nagy-Britanniában meghaladja a 26 ezer fontot -, ám a sikeres jelentkező teljes ellátásban és ingyenes elszállásolásban is részesül, emellett az udvarnál betöltött munkaviszony hagyományosan igen jó referenciának számít a szakmai önéletrajzban.

A csütörtöki Daily Mail szerint azok a komornyikok, akik hosszabb időt eltöltenek II. Erzsébet királynő és családja szolgálatában, később a magánszektorban akár évi 100 fontot fizető állásokhoz is könnyen hozzájuthatnak.

Az álláshirdetés szerint a sikeres komornyikjelölt munkaköri kötelezettségei közé tartozik a királyi család étkezőasztalainak megterítése, az ételek felszolgálása, majd az edények összegyűjtése. Emellett fogadásokon és egyéb rendezvényeken üdvözölnie kell a vendégeket, és italokat is fel kell nekik szolgálnia, mindezt "udvarias, kedves stílusban".

A majdani komornyik abban a megtiszteltetésben részesül, hogy e feladatokat a négy legfőbb királyi rezidencián, a Buckingham-palotában, Balmoralban, Sandringhamben és Windsorban láthatja el, heti 45 órás munkaidőben.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek