Köteles-e részmunkaidőben kölcsönző cégen keresztül visszavenni a cégem?
Jelenleg gyesen vagyok kislányommal, aki 2016 májusában tölti be a 3. életévét. A cégemnél a pozíciómban az alkalmazotti jogviszony megszűnt, és jelenleg is egy cégen keresztül kölcsönzik a munkaerőt erre a munkakörre - amíg itthon voltam, erről szóban tájékoztattak is. Úgy tudom ha visszamegyek, előbb korrektül "felmondnak nekem": kifizetik a végkielégítést (2011 óta voltam náluk állományban), az időarányos szabadságokat kiváltják, tehát kiléptetnek stb. Most szeretnék részmunkaidőben visszamenni, hiszen erre gyermekem 3 éves koráig lehetőséget ad az MT., viszont ezt saját céges alkalmazottként várhatóan már nem tehetem meg, mert ez ugye kötelezné őket erre 4 órában. Megbízható információm van róla, hogy a munkakörben, amiből eljöttem szülni van nyitott pozíció jelenleg - teljes állásban. Köteles-e a cég engem a kölcsönző cégen keresztül részmunkaidőben foglalkoztatva visszavenni, vagy megtagadhatja-e a részmunkaidős kérésemet? Illetve köteles-e a cég engem kölcsönözni a cégtől, vagy választhat más jelöltet, ha mégis teljes munkaidőben vállalnám? Ami kérdés még felmerül bennem, hogy a tavalyi szabadságokat is kifizetik-e, vagy azok nem járnak, illetve mivel jelenleg 4 hónapja fizetés nélküli szabadságon vagyok a gyed lejártát követően, a felmondási időre jár-e nekem távolléti díj?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A szabadság vonatkozásában a helyzet a következő: a szülési szabi teljes időtartamára, a fizetés nélküli szabi első 6 hónapjára jár szabadság. Ezt (és a ki nem vett egyéb szabit) a visszatérését követő 60 napon belül ki kell adni vagy ha a munkaviszonya megszűnik, meg kell váltani.
Azt javasolom, hogy keressen egy munkajogászt és ügyvéd segítségével tárgyaljon a munkáltatóval. Na hagyja magát !
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A végzettségem megszerzése után 2 évig vagyok köteles fenntartani a munkaviszonyt, abból már 1,25-öt töltöttem le. Munkahelyemmel kötött... Teljes cikk
Jelenleg dolgozom, de ha táppénzre megyek, a távollétem ideje alatt felmondhatja-e a munkáltató a munkaszerződésemet? Teljes cikk
Folyamatos, 12 órás munkarendben dolgozó órabéres munkavállaló vagyok. Amennyiben egy munkaszüneti nap szombatra vagy vasárnapra esik, és az... Teljes cikk
- Így csökkenthető a fluktuáció: juttatások, amelyek valóban számítanak a munkaerő megtartásában 2 hónapja
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hónapja
- Külföldi munkaerő Magyarországon: szervezeti tapasztalatok és tanulságok 2 hónapja
- A részmunkaidősök létszámváltozása 2019 és 2024 között - grafikon 3 hónapja
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 3 hónapja
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 3 hónapja
- Elfogynak a dolgozók Magyarországon? Durva számok a 2026-os munkaerőpiacról 3 hónapja
- A potenciális munkaerő-tartalék számra korcsoportonként - grafikon 3 hónapja
- Gazdasági csoda vagy drága illúzió? 2025 rekordberuházásai Magyarországon 3 hónapja
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 4 hónapja
- Generációs feszültségekről számolnak be a fiatal dolgozók - Sokan már az első évben felmondanának 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?