kapubanner for mobile

Közmunkások állítják helyre a megcsúszott löszfalakat Kulcson

A Start közfoglalkoztatási mintaprogram keretében 52 ember dolgozik a Kulcs községben januárban megcsúszott löszfalak helyreállításán - tájékoztatta Dorkota Lajos Fejér megyei kormánymegbízott szerdán az MTI-t.

A helyszíni bejáráson elmondta, hogy az október 7-én elindított közmunkaprogramban 45 segédmunkás, egy ács, egy kőműves, egy lakatos és négy éjjeliőr dolgozik a löszfalomlás és partfalcsuszamlás kárelhárításán. Három területen rézsűznek és építik ki a csapadékvíz-elvezető rendszert, majd a lakók egyetértésével növényzetet is telepítenek.

A kormánymegbízott hangsúlyozta, hogy van egy negyedik veszélyes terület is, ennek rendezésére Kulcs önkormányzatának kell november végéig pályázatot benyújtania. A forrás rendelkezésre áll, a kormány kiemelten kezeli a község ilyen irányú pályázatait, így minden bizonnyal az ottani partfal helyreállítása is megkezdődhet a jövő évben - tette hozzá.

Dorkota Lajos elmondta, hogy a jelenlegi foglalkoztatási projekt december 21-ig tart. A 16,5 millió forintos költségeket az állam fedezi; ezek 53 százaléka bérköltség, 47 százaléka közvetlen költség, így a munka- és védőruházattal, a munkába járással kapcsolatos költségek, tárgyi eszközök beszerzési költsége. Fejér megyében nemcsak Kulcson, hanem a hátrányos helyzetű térségek közül az enyingi kistérségben is indul közfoglalkoztatási mintaprogram.

Az október 15-től december végéig tartó első szakaszban nyolc településen 207 regisztrált álláskeresőt foglalkoztatnak. Az ötvenmilliós program keretében erdőt telepítenek, mezőgazdasági utakat, földutakat tartanak karban, illegális hulladéklerakókat számolnak fel, és védekeznek a belvíz ellen.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk