Közmunkásokkal erősítenek az árvízi védekezésben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormány az ár- és belvízi helyzet miatt egyszerűsített, meghívásos pályázati felhívást ír ki napokon belül egy közmunkaprogram keretében.
A kormány az ár- és belvízi helyzet miatt egyszerűsített, meghívásos pályázati felhívást ír ki napokon belül egy közmunkaprogram keretében - jelentette be a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón Czomba Sándor. A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára közölte, hogy ennek a programnak a kedvezményezettje a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.
Szavai szerint gyorsan és hatékonyan kell lépni az árvíz ügyében, ezért néhány napon belül nemcsak a pályázati kiírás, de a döntések is megszületnek.
Az államtitkár azt mondta, hogy a jövő héten már indulhat a közmunkaprogram. Ennek keretében várhatóan 1500-2000 főt kívánnak bevonni a védekezésbe egy hónapos időtartamra, de az időtartam akár ennél hosszabb is lehet.
Egyetlen centiméter védvonalat sem adunk fel az árvízi védekezésnél - jelentette ki Kóthay László, a Vidékfejlesztési Minisztérium vízügyi szakállamtitkára a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón a fővárosban. Kifejtette: a védekezés megfeszített erőkkel folyik Edelénynél, csak ebben a veszélyeztetett térségben mintegy nyolcezren dolgoznak. Kitért arra, hogy péntek hajnalban mintegy 250 katonát indítottak útnak Edelény térségébe, reggel további négyszáz embert kért a miskolci vízügyi igazgatóság. Sürgős beavatkozásra van szükség az Edelény alatti zsilipnél - jelezte.
Elhangzott, hogy továbbra is négy térségben van veszélyhelyzet Magyarországon: a Hasznosi tározó, a Sajó-Bodva, a Hernád térségében, a Zagyván, a Jásztelki tározó és a Cuhai-Bakonyér térségében. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az árvízi védekezésre edig fordított pontos összegeket pénteken összesítik. A nagyságrendje az ötmilliárdot biztosan meghaladja majd - jegyezte meg, hozzátéve: egynapi védekezés is százmilliós nagyságrendű.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?