Külföldi munka: magyar vállalkozónő Sri Lankán
Mit tesz egy vállalkozó, ha új utakat keres? Ha úgy érzi, már maradéktalanul kiaknázta a hazájában fellelhető összes lehetőséget és változtatni szeretne az életén? Sri Lankára költözik, majd apartmanhotelt épít és üzemeltet ugyanitt - adja meg a kérdésre a kicsit sem rendhagyó választ Bányai Gabriella története.
Budapesten is hotelt működtetett
Az üzletasszonyban ekkor merült fel először az apartmanhotel megalapításának gondolata is. Elképzeléseit néhány éven belül meg is tudta valósítani. Ma már az ország legszebb fürdőhelyétől, az Unawatunától alig másfél kilométernyire fogadja vendégeit a Lazy Lizard Hotelben, festői környezetben, pálmafák közt. A siker azonban egyáltalán nem előzmények nélkül hullott Bányai Gabriella ölébe - a vállalkozói életforma korábban is része volt a mindennapjainak. "Az idegenforgalom mindig is közel állt hozzám. Mielőtt útra keltem, Budapesten, Hűvösvölgyben működtettem ugyancsak saját, 14 szobás, Villa Rosa nevű, családias panziómat. Korábban pedig Szentendrén volt üzletem - az enyém volt Magyarország első olyan gépe, amellyel pólókra, poszterekre lehetett portrékat nyomtatni. A pályafutásomat egyébként fogtechnikusként kezdtem"- kalauzol vissza az időben egy kicsit korábbra. A vállalkozó mostani legfőbb célcsoportja Sri Lankán - természetesen az érdeklődő külföldiek mellett - az országba turistaként, kikapcsolódni érkező magyarok. "Jó érzéssel tölt el, amikor bemutathatom honfitársaimnak a helyi szokásokat a saját anyanyelvükön. Igazi sikerélmény az is, amikor látom, hogy megfeledkeznek a hazai gondokról és a megérkezésükkor még érzékelhető feszültség egy pillanat alatt szerte is foszlik."
Háborús időszakban alapított ott céget
Mindez annak ellenére, hogy az ország nem volt mindig feszültségektől mentes. Bányai Gabriellának a Sri Lanka-i politikai helyzet is a kezére játszott a vállalkozás alapjainak lefektetésekor és az építkezéskor - igaz, mindehhez az ő kockázatvállalására is nagy szükség volt. A vállalkozás alapításának időszakában még jelen voltak a szigetország északi részén a Tamil Tigrisek gerillacsapatai. (A Tamil Tigrisek 26 évig háborúztak azért, hogy az ország északi és keleti részén önálló államot alapíthassanak. A harcok a lázadók vezetőjének megölésével értek véget még 2009-ben. Az összecsapások mintegy 70 ezer ember életébe kerültek.)
"A vállalkozásalapítás időszakában elég sok problémát okoztak a sziget északi részén. Hozzáteszem, számos, azért torz, európai híradás miatt akkoriban az idegenforgalom is eléggé visszafogott volt a környéken. Ezért aztán a telket és az építőanyagot egyaránt kedvező áron lehetett akkoriban beszerezni. Nagyságrendileg a magyarországi árak egyharmadáért." A vállalkozó más szempontból is jó döntést hozott, amikor letelepedett az egzotikus vidéken. "Semmi esetre sem hátrány, hogy az adók és a járulékos költségek nem nyomorítják meg a vállalkozók életét - emellett az adminisztráció sem annyira bonyolult, hogy az ember kedvét szegje. Számomra azonban a legmeghatározóbb, üdítő különbség a mindennapi feszültség hiánya."
Alacsony a fizetés, sok a munkaszüneti nap
Hosszabb távú, üzleti terveket kovácsolva mindenesetre nem nagyon érdemes az országba üres zsebbel megérkezni. A vállalkozó szerint legalább 15-20 millió forintra is szükség van ahhoz, hogy valaki anyagi szempontból is biztonságban érezhesse magát. A kinti átlagkeresetek meglehetősen alacsonyak - a munkavállalók nagyjából 25-30 ezer forintnak megfelelő rúpiáért dolgoznak havonta, miközben a boltban egy kg kenyérért és tejért nagyjából 160-200 forintnak megfelelő összeget kell fizetniük. A munkavállalóknak ugyanakkor paradicsom is az ország-éves szinten ugyanis a temérdek vallási ünnep miatt csaknem 25 munkaszüneti nappal számolhatnak. Ehhez még hozzájárul, hogy telihold alkalmával (az úgynevezett poya-napokon) ugyancsak munkaszüneti nappal ünneplik meg az eseményt.
A trópusi tájnak viszont még így sem kell reklám. "Az ilyen helyeknek nem kell túlzottan nagy PR - még az is tudja, hogy mesebeli, aki korábban még sosem látta." A szemet gyönyörködtető tájak mellett a helyi lakosok hozzáállása is figyelemre méltó. "Ebben a paradicsomi környezetben még a szegény is boldog. Itt tényleg mindenki mosolyog és ez nem csak a külföldi turistáknak szól. Etnikai, vallási megkülönböztetés itt egyáltalán nem létezik - és az sem jellemző, hogy bárkit kritizálnának az életkora vagy a külseje miatt. Lehetsz fiatal, öreg, kövér vagy sovány, teljesen egyre megy - ám ha nem vagy kedves, közvetlen, nyitott, biztos nem leszel rokonszenves a helyieknek."
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Hiába az AI-láz: a magyar vállalatok 77%-a még semmit nem lát a megtérülésből 1 hónapja
- NAV: egyszerűbb lett a járulékbevallás az egyéni vállalkozóknál 1 hónapja
- Figyelmeztet a NAV: hamarosan lejár a kata-bevallás határideje! 1 hónapja
- Rangos üzleti díjjal jutalmazták a magyar befektetőt – jön a globális megmérettetés 2 hónapja
- Új vezérigazgató a a Magyar Suzuki Zrt. élén 2 hónapja
- Létrejött a bérmegállapodás a Magyar Postánál - Ennyivel nőnek a bérek 2 hónapja
- NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók 3 hónapja
- Luxuskarácsony az állami szektorban: 52 ezres ajándékcsomagot kaptak a dolgozók 3 hónapja
- A megszűnt egyéni vállalkozások száma 2014 és 2024 között - grafikon 3 hónapja
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 4 hónapja
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?