kapubanner for mobile

Lemondott luxusautójáról a BKV-vezér

Demszky Gábor üdvözli, hogy felvetését megfogadva a BKV vezérigazgatója azonnali hatállyal felmondta a cég által bérelt, személyi használatú Audi A6-os luxus gépkocsijának a bérletét. A főpolgármester kedden nyilatkozott erről az MTI-nek.

Demszky Gábor hangsúlyozta: Kocsis István vezérigazgató bölcs döntést hozott, amikor kezdeményezésére megszüntette ennek a gépkocsinak a bérletét. Hozzátette, azt reméli, hogy a vezérigazgatónak sikerül elérnie a célját és nyereségessé teszi a BKV-t. "Ezzel az ügyet a magam részéről lezártnak tekintem"- szögezte le.

Kocsis István a főpolgármesterhez írt levelében közölte, hogy a tulajdonos kívánságát tiszteletben tartja. Megjegyezte, hogy az adott gépkocsi bérléséhez alapul szolgáló ár 8 millió forinttal alacsonyabb annál, mint ami a sajtóban megjelent. A vezérigazgató kifejtette, hogy a cégautót munkaszerződésének megfelelően teljesen szabályosan kapta. Az autóhasználat éppúgy a vezérigazgatói javadalmazás része, a foglalkoztatás feltétele, mint az alapbér - jegyezte meg.

A vezérigazgató azt írta: javadalmazásának kialakításánál biztosan figyelemmel voltak arra, hogy a BKV gazdálkodásának a rendbetétele megfelelő tapasztalattal rendelkező vezetőt igényel, aki minden szakmai tudásával azon van, hogy a BKV helyzetét jobbítsa és az utasok érdekeit maximálisan szem előtt tartsa. "Félpénzen" biztosan számos önjelölt vállalta volna ezt a feladatot - fűzte hozzá.

Kocsis István tudatja, hogy az Audi gépkocsi bérletét megszüntette, s keddtől a saját gépkocsiját használja mindaddig, míg a BKV nem lesz nyereséges. Így munkaköri feladatainak ellátásához is saját autóját veszi igénybe, ehhez nem kér a BKV-tól sem biztosítást, sem karbantartást, sem benzinellátást. Megjegyzi azt is, hogy levelét nyilvánosságra kívánja hozni a BKV honlapján, mivel az elmúlt napokban a média és a politika többet foglalkozott ezzel a kérdéssel, mint a BKV-nál az elmúlt három hónap alatt elért eredményekkel.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek