Így fogja megoldani Magyarország magyar munkavállalókkal a munkaerőhiányt
A kormánynak az a célja, hogy javítson a demográfiai helyzeten. Magyarország elkötelezett abban is, hogy az Európában is tapasztalható munkaerőhiányt magyar munkavállalókkal oldja meg - mondta el Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) alapítója, egyben az Igazságügyi Minisztérium áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A kormány által kidolgozott, a családanyákra vonatkozó adómentesség olyan intézkedéscsomag, amely a kormány erkölcsi megbecsülését is mutatja a gyermeket vállaló nők felé - mondta az Igazságügyi Minisztérium áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztosa. Király Nóra felidézte, hogy az intézkedéssorozat 2020-ban indult, amikor bevezették a négy- és többgyermekes anyák szja-mentességét. Majd jött a 25 év alatti fiatalok és a 30 év alatti édesanyák átlagbérükig számított mentessége.
Ezt az intézkedést bővítette ki a kormány úgy, hogy jövő januártól a 30 év alatti édesanyák a teljes jövedelemükre igénybe vehetik az szja-mentességet - emelte ki.
Király Nóra hozzátette, ehhez a körhöz "csatlakoznak" októbertől a háromgyermekesek, majd felmenő rendszerben a kétgyermekesek.
"Az intézkedés havi szinten tízezer, éves szinten százezer forintos megtakarítást jelent az érintetteknek, a családi adókedvezménnyel együtt pedig milliós nagyságrendről beszélhetünk" - fogalmazott a miniszteri biztos.
Király Nóra a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt, hogy a Bokros-csomag most érezteti hatását: mára kétszázezerrel kevesebb szülőképes korú nő van.
A kormány azon dolgozik 2010 óta, hogy ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak, és bíznak abban - mondta -, hogy ezekkel az intézkedésekkel a kívánt gyermekek megszületnek.
"Európai szintén büszkék lehetünk arra, hogy egyedülálló családpolitikai rendszer épült ki Magyarországon, amely az élet minden területén - a gyermekvállalástól a nyugdíjig - segíti a családokat" - mondta a miniszteri biztos.
Hozzátette: a kormánynak az a célja, hogy javítson a demográfiai helyzeten. Magyarország elkötelezett abban is, hogy az Európában is tapasztalható munkaerőhiányt magyar munkavállalókkal oldja meg.
Mint mondta, sok európai ország úgy próbálja megoldani a demográfiai problémát és munkaerőhiányt, hogy "külföldről telepít be embereket, ami egy teljesen összezavarodott kultúrához vezet".
Így változott a gyed-gyes mellett dolgozó magyar anyák száma
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 4 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 4 hete
- Családpolitikai célú juttatások a GDP %-ában - grafikon 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Egy hónapig lehet még kérni az szja-bevallás tervezetének postázását 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?