kapubanner for mobile

Májusban is jár az éttermeknek a bértámogatás

A turisztikai ügynökség egy kézikönyvben foglalta össze ajánlásait a vendéglátóhelyeknek a járvány alatti működéshez.

Májusban is jár az éttermeknek a bértámogatás - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón. Gulyás Gergely elmondta azt is, a turisztikai ügynökség kézikönyvvel segíti a vendéglátóhelyek koronavírus-járvány alatti működését. A miniszter megerősítette: 3,5 millió, koronavírus ellen beoltott ember estén kinyithatnak a teraszok, ez számításaik szerint jövő hét közepén történhet meg. Hozzátette: a nap folyamán jelenik meg az a szabályozás, amely a vendéglátóhelyek érdekében eltörli a közterület-használati díjakat és felfüggeszti az ezzel kapcsolatos bürokratikus nehézségeket.

Gulyás Gergely azt mondta, a turisztikai ügynökség a vendéglátóipari érdekképviseletekkel egyeztetve készített egy kézikönyvet, amely ajánlásokat tartalmaz a vendéglátóhelyeknek a járvány alatti működéshez. Az iskolákkal kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a nyitásról tartott konzultáción az derült ki, az emberek kellő óvatosság mellett a fokozatos újraindítást támogatják és ez az iskolákra is igaz. Első lépésként, a fokozatosságot szem előtt tartva az óvodákat és az alsó tagozatokat indítják újra a jövő héten - jelezte.

MTI
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek