Már nem az Apple a leginnovatívabb cég
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTizenhárom évi folyamatos vezetés után a Google leszorította az Apple-t az élről a Boston Consulting Group leginnovatívabb cégeket rangsoroló listáján. Az Apple a harmadik helyre csúszott vissza, mivel a Top 50-es listán első ízben az Amazon is megelőzte.
Tizenhárom évi folyamatos vezetés után a Google leszorította az Apple-t az élről a Boston Consulting Group leginnovatívabb cégeket rangsoroló listáján. Az Apple a harmadik helyre csúszott vissza, mivel a Top 50-es listán első ízben az Amazon is megelőzte.
A vezető triót a Microsoft és a Samsung követi a 4. és 5. helyen. Az első 10 között kilenc technológiai cég szerepel, de az első 50 között fele-fele arányban találhatóak a technológiai és a hagyományos vállalatok. Utóbbiak közül a leginnovatívabbnak az egy év alatt 25 pozíciót javító és immár a 10. helyre rangsorolt Adidas bizonyult, amely egyben a leginnovatívabb európai cég pozícióját is megszerezte.
A BCG a 10 millió dollárnál nagyobb árbevételű cégeknél 2,500 innovációs vezetőt keresett meg, hogy rangsorolja a vállalatokat, valamint beszámoljon cégük innovációs költéséről és az innovációs trendekről. A BCG 2005 óta 13. alkalommal készítette el felmérését.
A digitális technológiák fejlesztése maradt a legfontosabb cél a vezető innovátoroknál. „Egyértelműen kiderült, hogy amely vállalatoknál ez nem így van, azok már most lemaradtak,” - mondta Juhász László, a BCG budapesti irodájának szenior partnere és ügyvezető igazgatója. A válaszadók szerint a következő 3-5 évben a legnagyobb hatással a fejlesztésekre az új technológiák gyors bevezetése, a mobil technológia, a big data és a digitális design lesz. Új elem a legfontosabbak között a digitális platformok és ökoszisztémák fejlesztése, valamint a mesterséges intelligencia (AI).
A leginnovatívabb 50 cég között az egy évvel korábbi 14 után 13 európai cég szerepel: 9 német, 3 holland és egy francia. A jelentés megállapítja, hogy a fejlett államok közül az európai vállalatok kezelik leginkább prioritásként az innovációt, de Indiában és Kínában ennél is nagyobb súlyt helyeznek az innovációra.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?