Március óta 15 ezren késték le repülőjüket Madridban az ellenőrző személyzet hiánya miatt
A nyári időszakra 600-ra emelkedik a feladatot ellátó személyzet száma.
A madridi nemzetközi repülőtéren március óta mintegy 15 ezren késték le repülőjárataikat az útlevél-ellenőrzést végző személyzet hiánya miatt - írta a spanyol sajtó kedden a spanyol Iberia légitársaságra hivatkozva. A vállalat tájékoztatása szerint az úti okmányokat ellenőrző fülkék előtt hosszú sorok alakulnak ki. Példaként említett több nemzetközi légi járatot az elmúlt napokból, amely csak késve tudott elindulni, mert megvárta az utasokat.
A spanyol közszolgálati televízió (TVE) keddi riportjában arról számolt be, hogy délelőtt több mint 45 percet kellett várniuk a négyes terminál utasainak, mire sorra kerültek az ellenőrzésnél. A spanyol légitársaságok szövetsége (ALA) felhívta a figyelmet arra, hogy a probléma nem csupán a fővárost, hanem az ország más, jelentős nemzetközi forgalmat bonyolító repülőtereit is érinti, példaként sorolva Alicante, Málaga, Palma vagy Barcelona légikikötőit.
A szövetség emlékeztetett: többször kérte a belügyminisztériumot, hogy növelje az ellenőrző személyzet létszámát, valamint engedélyezze, hogy a brit turisták ismét használhassák az automata ellenőrzőkapukat, éppúgy, mint a Brexit előtt. Isabel Rodríguez kormányszóvivő a kabinet keddi ülését követő sajtótájékoztatón bejelentette: a nyári időszakra 200 rendőrrel erősítik meg az útlevelek ellenőrzését a fővárosi Adolfo Suárez Madrid-Barajas repülőtéren, amellyel 600-ra emelkedik a feladatot ellátó személyzet száma. Véleménye szerint a sajtóban megjelentekkel ellentétben nincs szó káoszról, csak kivételes esetekről, amelyeket a schengeni övezeten kívülről érkező járatok egybeesése okozott.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön,... Teljes cikk
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
- Ekkora béremelést kap idén a spanyol király 3 hónapja
- Amit eddig nem mertek meglépni: félmillió illegális bevándorló kaphat papírokat 3 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 4 hónapja
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 4 hónapja
- Munkaszüneti nap kifizetése pihenőnap esetén kötelező? 4 hónapja
- Cukorbetegek munkahelyi jólléte – egészségtámogató tanácsok 5 hónapja
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 6 hónapja
- "Nem hirtelen vágtam el a köldökzsinórt" - Hogyan segít a kismama-szövetkezet visszatérni a munka világába? 6 hónapja
- Nem az anyaság tör meg egy karriert – hanem a rendszer, amely nem segít visszatérni 6 hónapja
- Ezek a rendvédelmi dolgozók kapnak lakhatási támogatást 6 hónapja
- Bérvita és elvándorlás: összeomlás szélén a színházi szakma? 6 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?