kapubanner for mobile

Mark Zuckerberg a legnépszerűbb főnök

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Cégük felsővezetésének ténykedését értékelte csaknem 500 ezer amerikai munkavállaló a Glassdoor nevű állásportálon. A Facebook-alapító Mark Zuckerberg magasan nyerte a népszerűségi versenyt. Az eredményekről az Index.hu számolt be.

A Glassdoor nevű amerikai állásprotál közzétette idei felmérését a világ legjobb főnökeiről. Körülbelül félmilló, zömében multicégnél dolgozó alkalmazott nyilatkozott anonim módon arról, hogy mit gondolnak cégük felsővezetéséről - írja az Index.hu.

Az első helyen a Facebook-vezér Mark Zuckerberg végzett, szinte felülmúlhatatlan, 99 százalékos elégedettségi mutatóval. Tavaly óta 14 helyezést javított. KEvéssel maradt le mögötte a szintén 99 százalékos eredményt elért német központú SAP szoftvercéget irányító páros, Bill McDermott és Jim Hagemann Snabe. A dobogó harmadik fokára a McKinsey tanácsadócég vezére, Dominic Barton állhatott fel 97 százalékos támogatottsággal.

A tavalyi bajnok, Tim Cook, az Apple-vezérigazgatója egészen a 18. helyig bukott 93 százalékos értékeléssel. A Google vezérigazgatója, Larry Page a szoros versenyben 95%-os eredményével kimaradt az első tízből.

A másik nagy informatikai cég, a Microsoft-vezér Steve Ballmer tavaly is, idén is kimaradt a top50-ből.

Az ötvenes lista egyetlen női szereplője, a Victoria's Secret fehérneműcéget irányító Sharen Turney, akinek a 82 százalékos támogatottsága a 42. helyre volt elég. A Yahoo-t vezető Marissa Mayer lehetett volna a második nő a listán, 87 százalékos eredménye a 32-33. hely környékére lett volna jó, de versenyen kívül indult, mivel még nem elég régóta vezérigazgató ahhoz, hogy a listára kerülés feltételeinek megfeleljen.

Az ötvenes listára kerüléshez legalább 80 százalékos támogatásra volt szükség.

Index.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek