Megállapodott a nyugdíjreformról Görögország és az EU
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Unió megállapodásra jutott Görögországgal a nyugdíjreform menetrendjében - közölte Helsinkiben az Európai Bizottság pénzügyi biztosa.
Olli Rehn egy szemináriumon elmondta, hogy a görög kormány júniusban, illetve júliusban foglalkozik a témával, további részletet azonban nem közölt.
A nyugdíjreform az IMF-fel és az Európai Unióval kötött 110 milliárd eurós mentőcsomag egyik sarkalatos pontja. A görög kormány tervei szerint a nyugállományba vonulók teljes nyugdíjra tarthatnának igényt 37 szolgálati év után - ez három évvel kevesebb, mint ami az IMF-EU-csomagban szerepel kikötésként -, de a kormányzat ösztönözné a 40 évig tartó munkavállalást.
A szakszervezetek ellenzik a nyugdíjreformot, mondván: az újabb terheket róna az egyébként is szorongatott görögökre. Ezért sztrájkot helyeztek kilátásba arra a napra, amikor a kormány benyújtja a törvénytervezetet a parlamentben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?