Megduplázta alkalmazottainak számát a Rosenberger

Mintegy 3,5 millió eurós beruházással duplájára növelte gyártó- és raktárkapacitását a Rosenberger Magyarország Kft. Ennek köszönhetően a jászárokszállási cég alkalmazottainak száma az elmúlt egy évben 550-ről 1300-re emelkedett, 2011 végéig pedig várhatóan eléri majd az 1600-at.

Papp Francisco, a jászárokszállási cég vezetője szerint a dinamikusan növekvő, elsődlegesen autóipari és távközlési vállalatok beszállítójaként kábelek és csatlakozók gyártásával foglalkozó cég minden külső forrás nélkül, saját erőből valósította meg a fejlesztést.

A korábbival azonos méretű új gyártócsarnok és raktár megépítését a társaság megrendelés-állományának folyamatos bővülése tette szükségessé - fogalmazott a cégvezető. Egyúttal hangsúlyozta: a beruházásnak köszönhetően alkalmazottaik száma az elmúlt egy évben 550-ről 1300-re emelkedett, 2011 végéig pedig várhatóan eléri majd az 1600-at. Emlékeztetett: a mintegy 3,5 millió eurós projektet mindössze fél év alatt sikerült megvalósítaniuk.

Az eseményen Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgármestere aláhúzta: a város és az egész térség számára nagy előrelépés a cég által megteremtett több száz új munkahely, a Rosenberger Magyarország Kft. egy egész régió számára kínál vonzó és versenyképes munkalehetőséget.

MTI/HVG

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Európa legjobb Spa Meeting Hotelje lett a Le Primore Hotel & Spa

A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk

A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman

A Prohuman Csoport két magyarországi és egy erdélyi oktatási vállalat felvásárlásával új oktatási és kompetenciafejlesztési üzletágat hoz... Teljes cikk