Megkapják elmaradt túlóradíjukat a tűzoltók
Megkapják elmaradt túlóradíjukat a kaposvári tűzoltók; a város önkormányzata pénteken átutalta a hét éve ki nem fizetett, összességében 56 millió forint túlóradíj felét, ezt a júliusi fizetésükkel, a fennmaradó összeget októberben kapják meg. Gulyás László tűzoltó alezredes köszönetet mondott a városnak az állomány nevében.
"2004 májusa és 2008 januárja között a kormányok 56 millió forintot szedtek ki 92 kaposvári tűzoltó zsebéből" - fogalmazott a polgármester. Hozzátette: egy hónappal ezelőtt Budapest, Győr és Kaposvár polgármestere megállapodott Pintér Sándor belügyminiszterrel, hogy "a korábbi kormányok által okozott problémát megoldják", s önkormányzati forrásból az év végéig megelőlegezik a tűzoltóknak jogosan járó túlóradíjakat.
A sajtótájékoztatón Gulyás László tűzoltó alezredes, a Kaposvári Tűzoltóság parancsnoka az állomány nevében köszönetet mondott a városnak azért, hogy "pont kerülhetett az ügy végére, és megnyugtató választ kaptunk erre a régi problémára". A Legfelsőbb Bíróság 2009-ben kimondta: a tűzoltók jogosan követelik a Magyarország uniós tagságával megváltozott, a korábbi 54 és az azt követő 48 óra szolgálati idő közötti különbözetre járó túlóradíjat, amelyet a késlekedő jogharmonizáció miatt 2004 májusa és 2007. december vége között nem fizettek ki nekik.
Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Budapesten, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tanévzáró ünnepségén az MTI Hírcentrum munkatársának úgy nyilatkozott: "a jussát mindenki meg fogja kapni". Mint mondta, két részletben fizetik ki a tartozást kamatokkal együtt, az első részletet most, a másodikat október-november környékén.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk
- Megkapta az engedélyt a szolgáltató - hamarosan Revolut-számlára is érkezhet majd a fizetés? 3 hónapja
- Ledolgozós szombat: túlóra vagy sem? 4 hónapja
- Milliók robotolnak: mutatjuk, kik túlóráznak a legtöbbet Európában 6 hónapja
- "A jövő a tantermekben dől el" - tízpontos munkatervet hirdetett Magyar Péter 6 hónapja
- Ingyen túlóra? Az X generációnak természetes, a Z-nek abszurd 7 hónapja
- Így figyel a HR: figyelmeztetést kapnak a túlórázók 8 hónapja
- 100 nap folyamatos munka végzett a 26 éves orvossal – miért nincs változás? 8 hónapja
- Munkabér kifizetése 9 hónapja
- Aki hazamegy időben és nem túlórázik, fizetésemelést kap – figyelem, igaz történet! 10 hónapja
- Nem kapnak állami támogatást a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására Csepelen 1 éve
- 27 ezer munkavállaló csak így kaphatja meg januártól a tervezett emelt bérét 1 éve

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig