Megléptek az ügyfelek adataival
Több mint tizenkétezer ügyfél adatait vitte el két távozó alkalmazott egy pécsi utazási irodától annak tulajdonosa szerint - közölte az Új Dunántúli Napló.
A tulajdonos azt állítja, volt munkavállalói az adatok egy részét már fel is használták annak ellenére, hogy távozásukkor írásban titoktartási kötelezettséget vállaltak és rögzítették azt is, hogy a jövőben nem ebben a szakmában kívánnak elhelyezkedni.
Az egyik dolgozó novemberben, a másik decemberben bontott szerződést közös megegyezéssel, majd január elején egy új, korábbi munkahelyüktől alig harminc méterre található utazási irodában tűntek fel. Aláírásukkal személyre szóló leveleket küldtek régi ügyfeleiknek, melyekben a "már megszokott kedvezményeket" ígérték.
Az ügyben sikkasztás gyanúja miatt indult eljárás, de felmerült a személyes adatokkal való visszaélés is - mondta Murai Ágnes, a pécsi rendőrkapitányság szóvivője.
Info Rádió

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek