Megnyílt Budapesten Európa szabadalmi bíráinak bíróképző központja
Megnyílt Budapesten Európa szabadalmi bíráinak bíróképző központja csütörtökön, amely az Egységes Szabadalmi Bíróság (ESZB) leendő bíráinak és bírójelöltjeinek képzését és továbbképzését koordináló irodaként fog működni a fővárosi Várnegyedben található Magyarság Házában.
Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke kitért arra, hogy a magyar szabadalmi rendszer jövőre lesz 120 éves, az európai közel 50. A központi joggondozás jelentős fejlődést jelent az egységes piac szempontjából, Magyarország aktív alakítója a felálló új szabadalmi rendszernek - emelte ki.
Várhelyi Olivér, az ESZB előkészítő bizottságának koordinátora ismertetése szerint a bírójelöltek előválogatási eljárása hamarosan befejeződik, így minden készen áll ahhoz, hogy szeptembertől megkezdődhessen a képzés.
Benoit Battistelli, az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, EPO) elnöke hangsúlyozta: a budapesti intézmény az első mérföldkő a közös európai szabadalmi bíróság megteremtéséhez. Közlése szerinte összesen 60-65 helyet hirdetnek meg, amelyre 1300 jelentkezés érkezett az EPO-hoz, így a legjobb jelöltek közül választhatják majd ki a leendő bírákat.
A megnyitás alkalmából kétnapos konferencia kezdődött az SZTNH és az EPO szervezésében, ahol a központ feladatai mellett szó esik az egységes hatályú európai szabadalom, és az új szabadalmi bíráskodás várhatóan 2015-ben működésbe lépő rendszeréről, és Magyarország ezzel kapcsolatban vállalt feladatairól. Az ESZB kizárólagos hatáskörébe tartoznak majd az európai szabadalmak bitorlásával és érvényességével kapcsolatos ügyek. A rendszer reformja két területen zajlik: egyrészt jelenti az ESZB létrejöttét, másrészt egy új egységes európai szabadalmi oltalom megteremtését.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végétől 3 hónapja
- Papíron máshol dolgoztak – 1 milliárdos csalás a bíróság előtt 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január végén 3 hónapja
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év első munkanapjain 3 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV az év legvégén és 2026 elején 4 hónapja
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 4 hónapja
- Így változik a vállalati fenntarthatósági jelentéstétel és az átvilágítás 4 hónapja
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?