Megváltozott munkaképességűek is segítették az ünnep előkészületeit
Tucatnyi megváltozott munkaképességű ember segítette az augusztus 20-i ünnepi előkészületeket - mondta Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Budapesten.
A Kézmű Nonprofit Kft. munkatársai az ünnepet megelőző hétvégén 700 nemzeti színű csákót készítettek, ezeket az ünnep délelőttjén egy budapesti hajókiránduláson részt vevő hátrányos helyzetű és állami gondozott gyermekek viselték. A kalapokat a Jászai Mari téren felállított sátrakban vágták ki és illesztették, ragasztották össze.
Az államtitkár hangsúlyozta: ezzel az akcióval is fel kívánták hívni a figyelmet arra, hogy a megváltozott munkaképességűek helyzete, foglalkoztatása a kormányzat egyik kiemelt feladata. 2012 és 2014 között 30 milliárd forintot költenek csak képzési programokra, amelyekben több ezren tudnak részt venni - tette hozzá.
Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy már több ezren tudnak részt venni azokban a munkafolyamatokban, amelyekben világszínvonalú termékeket állítanak elő a sportszerektől a különböző bőr- és textilruházatig.
Az augusztus 20-i hajókirándulásra az ország különböző pontjairól érkeztek hátrányos helyzetű és állami gondozott gyermekek. A cél, hogy évről évre minél több gyermeket tudjanak megismertetni az ünnep szépségeivel - fogalmazott az államtitkár.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek