Megvan az első magyar seriff
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz ország első seriffje január 1-jén áll munkába Polgáron, miután a hajdú-bihari település önkormányzati képviselő-testülete csütörtökön döntött a seriff személyéről - jelentette be Tóth József polgármester az ülést követően sajtótájékoztatón.
A polgármester tájékoztatása szerint a város polgárai 16 személyt ajánlottak a testület figyelmébe, s közülük háromból választották ki a polgári seriffet, Ferenczi István nyugalmazott rendőrt, aki korábban 20 évig volt rendőr Polgáron. Tóth József a helyi "közbiztonsági háló" kiszélesítésével indokolta a poszt létrehozását. Közlése szerint a polgári seriff napi kapcsolatban áll majd a település lakóival, s a polgárok bizalmasaként intézheti ügyes-bajos gondjaikat: a szomszédvitákkal, az apróbb lopásokkal, a kihágásokkal, a csendháborítással, a környezetszennyezéssel és más szabálysértésekkel összefüggő kérdéseket - tudósít az MTI.
Az önkormányzatot megillető jogkörökkel egyezik meg a jogköre, s nem fog feladatokat átvenni más szervektől, testületektől. Ugyanakkor a közbiztonsággal kapcsolatos ügyekben együttműködik a rendőrséggel, a polgárőrséggel.
Ferenczi István, az ország első seriffje bemutatkozásakor elmondta, hogy bár 67 éves, kellő erőt érez magában, hogy hozzájáruljon a település rendjének fenntartásához. Legendák keringenek róla a városban. Sokan emlegetik, hogy amikor Ferenczi István volt a körzeti megbízott Polgáron, a puszta megjelenése is rendet teremtett az adott utcában.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?