Megvannak az év menedzserei: Váradi József, Árvai Péter és Beck György
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Év Menedzsere címet Váradi J. József, a Wizz Air alapítója és vezérigazgatója, az Év Fiatal Menedzsere címet pedig Árvai Péter, a Prezi társalapítója kapta. Beck György, a Vodafone Magyarország Zrt. elnöke Életmű Díjat kapott a Menedzserek Országos Szövetségének gáláján szombaton.
Az Év Menedzsere Váradi József, a Wizz Air alapítója és vezérigazgatója

Váradi József a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett közgazdászként 1989-ben. 1991-től a Procter & Gamble-nél, majd 2001-től a Malévnél szerzett vezetői gyakorlatot. 2001 és 2003 között a Malév vezérigazgatója volt. 2003-ban alapítóként létrehozta és azóta is ő irányítja Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársaságát. Vezetésével 2015-ben a Wizz Air Holdings Plc részvényeit bevezették a londoni tőzsdére, a vállalat 2016-ban 1,43 milliárd eurós bevételt generált és 3000 alkalmazottjával 23 millió utast szállított.
Az Év Fiatal Menedzsere Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója

Árvai Péter üzletember, fejlesztő, a prezentációs szoftvert fejlesztő Prezi társalapítója és a Budapest Bridge elnöke. 2008-ban társalapítóként vett részt a prezi.com megszületésében. A vállalkozás Budapestről indult, de ma már San Franciscóban és Mexikóvárosban is van irodájuk, ahol több mint 250 embert alkalmaznak. Elérték a 75 milliós felhasználói számot, és havonta egymillió új felhasználóval büszkélkedhetnek.
Életmű Díj - Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke

A matematikus végzettségű üzletember az utóbbi két és fél évtizedben a Digital Equipment Corporation, a Compaq, majd a HP hazai leányvállalatát is irányította. 2007-ben lett a Vodafone hazai leányvállalatának vezetője és a Vodafone a magyar mobil távközlési piac egyik leginnovatívabb és legdinamikusabban fejlődő szereplőjévé vált. 2011 októbere óta a Vodafone Magyarország elnökeként folytatja munkáját. Társelnöke a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének, a Magyar Vízilabda Szövetségnek, és a Kínai- Magyar Üzleti Tanácsnak és elnökségi tagként támogatja a MOB munkáját. 2014-ben egyik alapítója a SEED (School for Executive Education and Development) regionális vezetői iskolának, amely a térség meghatározó felsővezetőinek szervez kurzusokat nyolc országban.
Így zajlott a kiválasztás
A pályázaton ajánlás vagy direkt jelentkezés útján azok a magyar vállalatvezetők vehettek részt, akiknek meghatározó szerepük van vállalatuk irányításában és sikereiben. Előnyt élveztek azok a pályázók, akik 2016-ban vállalatukkal kimagasló eredményeket értek el. Jelöléseket a MOSZ által felkért kamarák (Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara, AmCham, Brit Kereskedelmi Kamara, Joint Venture Szövetség, MGYOSZ, FIVOSZ) és a Bod Péter Ákos elnökletével működő Jelölő Bizottság tagjai tehettek. A három jelöltet mindegyik kategóriában a Fekete István, Hegedűs Éva, Jaksity György és Mosonyi György részvételével működő Jelölő Bizottság választotta ki, végül a díjazottakról a Menedzserek Országos Szövetségének Elnöksége titkos szavazással döntött.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?