Meleg ételre is költhető az Erzsébet-utalvány - de csak idén

A fogyasztásra kész ételek, vagyis a hideg ételek vásárlására fordítható Erzsébet-utalványt csak az idén meleg étel vásárlására is el lehet költeni, járulék mentesen havi 5 ezer forintért, a kormányzat azért döntött így, hogy zökkenőmentes legyen az új cafeteria-rendszerre való átállás - mondta Guller Zoltán, az utalványt kibocsátó Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója a rendszert bemutató sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Az utalványokat a januári fizetéskor, február elején kaphatják meg azok a munkavállalók, akik ilyet igényeltek, eddig mintegy 600 ezren. Az ügyvezető igazgató hozzátette: a megrendelések száma folyamatosan nő. Mint mondta, eddig 17 ezer elfogadóhellyel állapodtak meg, cél, hogy ez a szám tavaszra elérje a 20 ezret.

Guller Zoltán elmondta: az igénylők 83 százaléka 5 ezer forint értékben, 10 százalék ennél alacsonyabb, 7 százalék ennél magasabb értékben igényelt utalványt. Mint mondta, a gyártás a szükséges tempóban halad, azt a Pénzjegy Nyomda Zrt. végzi. Az utalvány papíralapú lesz, de tervezik az elektronikus kártyás verziót is - mondta.

Az ügyvezető igazgató elmondta: megállapodást kötöttek már a CBA-val, a Cooppal, a Reál áruházlánccal, intenzíven tárgyalnak többek között a Mollal is. Szavai szerint minden olyan kereskedelmi lánccal folytatnak tárgyalást, amely elősegíti az országos lefedettséget.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára megjegyezte: a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy bizonyos áruházaknál nem volt kontroll arra, hogy az étkezési jegyet valóban élelmiszerre költötték-e a vásárlók, ezért az Erzsébet-utalvány kibocsátója most garanciát szeretne az elfogadóhelyektől. Az elfogadóhelyek által fizetett jutalék 3-6 százalék. Az utalványok begyűjtésével kapcsolatos többletterhet vállaló elfogadóhely kedvezményben részesülhet, így az alacsonyabb jutalékot kell fizetnie - ismertette a NÜSZ Kft. ügyvezető igazgatója.

Guller Zoltán elmondta: az Erzsébet-utalvány bevezetése mellett a NÜSZ Kft. felel az üdülési csekkek zökkenőmentes kivezetéséért is. Ennek érdekében a 2012. január elseje utáni érvényességi dátummal rendelkező csekkek lejárati dátumát december végéig meghosszabbították. Az ilyen csekkek értéke 10,929 milliárd forint.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek