kapubanner for mobile

Mélyponton az önkéntes nyugdíjpénztárak bevétele

Jól is, rosszul is indult az idei év az önkéntes nyugdíjpénztárak számára - derül ki a pénzügyi felügyelet friss adataiból, amelyet a Világgazdaság adott közre. Elsősorban a cafeteria megadóztatása hatott negatívan a piacra, de tovább csökkent a taglétszám is.

Leginkább a cafeteria megadóztatása nem kedvezett a pénztáraknak. Valószínűleg a munkáltatói befizetéseket terhelő 25 százalékos közteher okozhatta, hogy az első negyedéves tagdíjbevétel mindöszsze 17,4 milliárd forintot tett ki, ez negyedével kevesebb a tavalyi első három hónapinál, és jó néhány évre visszamenőleg a legalacsonyabb érték. Utoljára 2004-ben fizettek be ennél kevesebbet az önkéntes nyugdíjpénztárakba az év első három hónapjában. A munkáltatók által befizetett tagdíjak összege valamivel több mint tízmilliárd forintot tett ki, és több mint 20 százalékkal lett kevesebb az egy évvel korábbinál.

Emellett a taglétszám 2008 negyedik negyedéve óta tartó folyamatos csökkenése sem állt meg, január és március között több mint 7500-zal, 1,32 millióra redukálódott a tagok száma. A kilépőknek a pénztárak több mint 13 milliárd forintot fizettek ki. Az átlépők száma is növekszik, a vizsgált időszakban megközelítette a hatezer főt.

A gazdálkodást illetően a kasszák összébb húzták a nadrágszíjat. A működési célú kiadások az első negyedévben több mint 15 százalékkal, 1,27 milliárd forintra zsugorodtak, miközben a bevételek csak 7 százalékkal csökkentek.

A portfóliókat illetően azonban örülhetnek a pénztárak és a tagok is: a befektetéseken 43,2 milliárd forintnyi nyereség keletkezett, ez éves szinten bő 20 százalékos hozamot jelent. Az intézmények által kezelt vagyon összege így március végére már megközelítette a 840 milliárd forintot, ami újabb rekordnak számít.

Világgazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk

Repkedő milliárdok - Ők a legjobban kereső magyar sportolók

A legjobban kereső magyar sportolók listájára a húszéves Tóth Alex is felkerült, aki több mint 800 millió forintos éves fizetést tehetett zsebre. Teljes cikk