Mennyi szabadság jár, ha két gyerekkel voltam otthon egymás után?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSegítségét szeretném kérni a TGYÁS, GYED idejére járó szabadság kiszámításában. 1978-ban születtem, jelenleg 2 gyermekem van. 2013.01.23-val mentem el szülési szabadságra (TGYÁS-ra), lányom 2013.02.05-én született meg. 2014.10.19-én megszületett második gyermekem is, a TGYÁS-t ettől a naptól igényeltük. 2016. március 11-től mennék vissza dolgozni a munkahelyemre, a segítségét szeretném kérni az említett időszakra járó szabadságok kiszámolásában. Én úgy számoltam, hogy 2013.01.23-a előtti időre járna 2 nap. A 2013-as TGYÁS időtartamra járna 12 nap. A GYED-re járna (ha jól gondolom) az éves szabadságom fele, ami 13 nap. 2013-as évet érintően ez 5 nap. Tehát 2013-ra járna 2+12+5=19 nap. (??) 2014 évre ugyan úgy a GYED után járó szabadság járna az évi 13 nap? Valamint a fiam 2014-es születése után igénybe vett TGYÁS-ra a teljes éves szabadságom járna arányosítva? Valamint azt sem tudom, hogy a fiam születése utáni 2 nap az arányosítva jár 2014 évre?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Az Mt.115.§(2) bekezdés részletezi, hogy mely időszakokra is jár szabadság. Ide tartozik a szülési szabadság teljes időtartama, valamint a fizetés nélküli szabadság első 6 hónapja. Itt a szabadságot az Mt.115-121.§-ok alapján kell kiszámolni, mint minden esetben. Meg kell nézni, hogy az évnek mekkora részére jár szabadsága és azt kell arányosítani úgy, hogy a 0.5-öt elérő napot 1 napnak kell számítani. Abban az évben, amikor a gyermek megszületett már a gyermekre járó pótszabadság mértékével is számolhat. Ez egy gyermeknél 2 nap, kettőnél négy, háromnál, illetve több gyermeknél pedig 7 nap. Ezeket a visszatértekor 60 napon belül kell kiadni.
Még valami! A teljes szabadságot kell kiszámolni és azt arányosítani. Ha tehát 6 havi szabija van, akkor a szabadságnapok felére jogosult. Nem a szabadságok mértékét kell arányosítani. A gyermekei után a TELJES szabadságra jogosult, nem ott arányosítunk.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?