Mentők, rendőrök, tűzoltók és katonák munkájával ismerkedtek a gyerekek
Kilencedik alkalommal vehettek részt a mentők, rendőrök, tűzoltók és katonák munkáját megismertető tematikus napon a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborban üdülő gyerekek - írja az MTI.
Az államtitkár elmondta azt is, az Erzsébet-táborokban egy csoportban honvédségi dolgozók háromszáz gyermeke is részt vehetett, mellettük pedig több mint kilencszáz gyerek kapcsolódhatott ki nyáron a magyarországi katonai alakulatok szervezésében honvédelmi tematikájú táborokban.
Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: ma Európában a rend a legfontosabb közösségi érték, ami meghatározza a mindennapokat. Hozzátette: ma Magyarországon rend és biztonság van, amelynek megteremtésében a rendőrök, a tűzoltók, a katasztrófavédelem szakemberei meghatározó szerepet játszanak. A táborozó gyermekek az ő munkájukba betekintve kicsit jobban tudják értékelni tevékenységüket - mondta.
Csató Gábor, az Erzsébet-táborok egészségügyi feladatait is ellátó Országos Mentőszolgálat főigazgatója arról beszélt, a táborban részt vevő mintegy 26 ezer gyereknek a tematikus napon egyrészt népszerűsítik a mentős életpályát, másrészt elsősegélynyújtási alapismereteket adhatnak át nekik, és megtaníthatják őket arra, mit kell tenni a mentők hívásakor.
A főigazgató azt is elmondta, ősszel kampányba kezdenek, amellyel a hazai középiskolásoknak adnak újraélesztéssel kapcsolatos információkat.
Az Erzsébet-táborok tíz turnusában minden szerdán a Fonyódligeten és a Zánkán táborozó gyermekek betekintést nyerhetnek a rendőrök, a mentők, valamint a honvédség és a katasztrófavédelem munkatársainak munkájába. A fiatalokat ilyenkor interaktív programok, vetélkedők, akadálypályák, szimulátorok várják.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Bértáblák 2026 3 hónapja
- Megjelent a rendelet: ennyi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök 5 hónapja
- 5 milliós fizetésért toboroznak magyar mentősöket Csádba 5 hónapja
- 120 ezer forint értékű SZÉP kártyát kapnak a katonák 5 hónapja
- Több mint 4500 rendőr hiányzik az országból, egyre rosszabb a helyzet 7 hónapja
- Vezetőváltás a Magyar Fejlesztési Bank élén 8 hónapja
- Leronthatják a segélyek a nyugdíj alapjául szolgáló nettó életpálya átlagkereset összegét? 8 hónapja
- Karrier 8 hónapja
- Mi leszel, ha nagy leszel? Ingyenes nyári tábor segíthet a döntésben 12 hónapja
- Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök, ekkor érkezik az összeg 1 éve
- Rendőrök tüntetnek Romániában 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?