Miért nincsenek normális felszolgálók Pécsett?
A fogyatékkal élő emberekből álló csapat népszerű kávézókban szolgálja ki a vendégeket Pécsett. Ez a Fogd a Kezem Alapítvány Ability Café nevű kezdeményezésének lényege - írja a pecsiujsag.
Megkapták már, hogy miért nincsenek normális felszolgálók, de volt olyan is, aki figyelembe sem vette, hogy fel szeretnék venni a rendelést, inkább bementek és az ott dolgozókkal végeztették el a feladatot. Ám a kedvüket nem tudják elvenni a problémázó vendégek, mert a többség pozitívan fogadja őket és egyre több helyen tűnnek fel.
2013-ban jött létre a Fogd a Kezem Alapítvány Ability Café nevű kezdeményezése. A csapat fogyatékkal élő emberekből áll, akik időnként különböző kávézókban szolgálják ki a vendégeket Pécsett. A program önkéntes alapon működik sokak által látogatott kávéházakban, célja a társadalmi szemléletformálás.
Közzétettünk a fiatalok között egy felhívást arról, hogy ki szeretne megismerkedni a vendéglátással, illetve miért szeretne erre a képzésre jelentkezni. El kellett mondaniuk, hogy miért pont ők lennének alkalmasak erre a feladatra - mondta a pecsiujsagnak az alapítvány ügyvezetője, Szvacsekné Jahn Gitta.
Megfelelő felkészítés után képesek voltak a vendéglátás egyes elemeit megtanulni. Ennél közvetlenebb és jobb lehetőség a társadalmi érzékenyítésre nincsen, hiszen nagyon gyors és hatékony - tette hozzá.
A fiatalok megtanulták a vendéglátás öt elemét: vendégek fogadása, rendelés felvétele, felszolgálás, fizetés és a vendégek távozása. Közben elmeséltek egy-két pozitív emléket is, de volt olyan, akinek rosszabbak is eszébe jutottak. Megkapták már, hogy miért nincsenek normális felszolgálók, de volt olyan is, aki figyelembe sem vette, hogy fel szeretnék venni a rendelést, inkább bementek és az ott dolgozókkal végeztették el a feladatot. Ám a kedvüket nem tudják elvenni a problémázó vendégek, mert a többség pozitívan fogadja őket és egyre több helyen tűnnek fel - írja a lap.
Tervük az, hogy jövőre országos programmal rukkolnak elő, és remélik, hogy minél több ember véleményét meg tudják változtatni a fogyatékkal élőkről.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek