Mikor lesz átfogó béremelés a magyar egyetemi világban? - több ezer oktató tiltakozik
Az egyetemi bérek rendezéséről is interpelláltak a képviselők hétfőn az Országgyűlésben, melyről az MTI tudósított. Közben több ezer egyetemi oktató írta alá a témában megfogalmazott, az állami felsőoktatási intézmények fenntartójának küldött nyílt leveleket.
Költői kérdések az Országgyűlésben
Brenner Koloman, Jobbik képviselő a hétfői Országgyűlésben arra volt kíváncsi, mikor lesz átfogó béremelés a magyar egyetemi világban. Az oktatásnak és az egyetemi világnak kiemelt nemzetstratégiai ágazatnak kell lennie, ezt a Jobbik évek óta hangoztatja - mondta. Alapvető feltételként rögzítette, hogy közép-európai szintre emeljék a béreket. A politikus a Fidesz-KDNP politikáját lesújtónak minősítette, hiába voltak béremelések, ezek még mindig sem az európai, sem a közép-európai szintnek nem felelnek meg és magyarországi összehasonlításban sem állják meg a helyüket.
Kitért a szakemberek elvándorlására és arra, hogy jelentős az anomália az állami kuratóriumok által fenntartott és a nem állami fenntartású egyetemek bérezésénél, valamint a pedagógusbérek emelése miatt az egyetemi hierarchia alján lévő tanársegédeknél. Ezeket az anomáliákat sürgősen kezelni kellene - mondta.
Vitályos Eszter, a kulturális tárca parlamenti államtitkára egyetértett azzal, hogy a felsőoktatás nemzetstratégiai kérdés, a gyermekek tanításába megéri befektetni. A magyar kormány célja, hogy minden lehetséges támogatást megadjon az egyetemeken a megfelelő infrastruktúra megteremtéséhez és az oktatók munkájának segítéséhez - rögzítette. Kitért arra, hogy 2016-ban 15 százalékos béremelés valósult meg, majd 2017-ben - 14 ezer felsőoktatási oktatót és kutatót érintő - komplex 27 százalékos béremelés valósult meg. A fenti emeléseket követte egy újabb harminc százalékos béremelés 2021-ben és 2022-ben az alapítványi, egyházi és állami intézményekben. Az elmúlt hat évben megduplázták a felsőoktatás finanszírozására fordított összeget, GDP-arányosan közel két százalékos költéssel. Ezzel Magyarország az Európai Unió első öt országa között van.
A képviselő a választ nem fogadta el.
Többezer egyetemi oktató írta alá a nyílt levelet
Három nagy, a modellváltásnak nevezett magánosítási hullámot eddig elkerülő felsőoktatási intézmény, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneakadémia több ezer tanára tiltakozik az egyre méltatlanabb körülmények ellen, írja a G7.
Az egyetemi dolgozók versenyképes béreket, azonnali béremelést és a zavartalan és színvonalas oktatás biztosítását követelik. Az állami egyetemek fenntartójának - oktatási minisztérium híján a felsőoktatás esetében a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak, azon belül is Hankó Balázs államtitkárnak - küldött nyílt leveleket eddig közel kétezer egyetemi dolgozó írta alá.
Az ország legnagyobb egyetemén, az ELTE-n a tavalyi nyomásgyakorlás után intézményi minimálbért vezettek be, ami biztosította, hogy egy adott összegnél kevesebb nem lehet az egyetemi oktatók fizetése. Ez a bérminimum a tanársegédeknek bruttó 380 ezer, adjunktusoknak bruttó 420 ezer, az oktatást-kutatást támogató munkakörökben bruttó 362 ezer forint. A magasabb docensi és egyetemi tanári fokozatokhoz nem jár bérminimum, de a nyílt levél szerint a docensi átlagbér idén bruttó 504 480 forint.
Tehát a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés mára alacsonyabb lett, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő tanárok bére a státusztörvény után. Ráadásul a tavalyi közel tizennyolc százalékos infláció is jelentősen hozzájárult az egyetemi bérminimumok értékvesztéséhez.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A KSH adatai szerint a nettó kereset 9,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Teljes cikk
Elektronikus nyilvántartás veszi át a kártya helyét. Teljes cikk
A szociális partnerekkel egyeztetett támogatást a Magyar Államkincstáron keresztül igényelhetik majd a munkáltatók. Teljes cikk
- Havi nettó átlagkereset a magyar vármegyékben - grafikon 2 hete
- Ezek a legjobban fizetett szakmák Magyarországon – Van, ahol a 3 milliós fizetés is elérhető 2 hete
- 1 millió forintos fizetés a mezőgazdaságban? Itt lehetséges 2 hete
- Díjazták a legjobb magyar egyetemeket 3 hete
- A teljes munkaidőben dolgozók keresete és annak változása néhány kiemelt csoportban 4 hete
- A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként - grafikon 4 hete
- Béremelést kapnak a falvak és kistelepülések köztisztviselői 4 hete
- A bruttó átlag-, valamint a reálkeresetek alakulása Magyarországon 4 hete
- Itt vannak a számok: ennyi a havi fizetése egy átlagmagyarnak 1 hónapja
- Járási szintű bruttó átlagkeresetek Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- Miért nincs MI-t érintő oktatási stratégia és jó ötlet-e leépíteni a bölcsészképzést? 2 hónapja