kapubanner for mobile

Mindent megtesznek a dolgozók az Opelért

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Lemondanak különböző jutalékaikról, illetve a fizetésemelésükről az Opel alkalmazottai, hogy hozzájáruljanak a gyár talpra állításához; az erről szóló megállapodás pénteken a General Motors leányvállalatának európai igazgatója és a németországi alkalmazottak üzemi tanácsa között jött létre.

A szóban forgó összeg a bejelentés szerint évente 265 millió eurót tesz ki, és ennek oroszlánrészét, évente 176,8 milliót a négy németországi üzem alkalmazottai vállalják. A legnagyobb német üzemben, a hesseni Rüsselsheimben tartott közös sajtóértekezleten elmondták: az alkalmazottak vállalták, hogy 2010-ben, illetve 2011-ben lemondanak a szabadság-, illetve a karácsonyi pénz feléről, a korábban előirányzott fizetésemeléseket pedig elhalasztják. Német források szerint a General Motors hasonló megállapodásokat kíván kötni az Opel többi európai üzemével is.

Nick Reilly, a General Motors európai igazgatója a gyár jövője szempontjából rendkívül fontos megállapodásról beszélt. A tárgyalások egyébként hónapok óta zajlottak az európai menedzsment és az üzemi tanácsok között a munkavállalóknak a szanálásához történő hozzájárulásáról.

Mindez azonban még nem jelenti azt, hogy pont került volna az Opel szanálási ügyének végére. A munkavállalók hozzájárulása is abban az esetben lép csak érvénybe, ha a General Motors megkapja a remélt milliárdos támogatást az érintett európai országok kormányaitól. Az amerikai autógyár 1,9 milliárd eurót remél, és a várakozások szerint több mint 1 milliárd eurót ebből a német kormány, illetve a németországi Opel-üzemeknek otthont adó négy tartomány - Hessen, Észak-Rajna-Vesztfália, Rajna-Pfalz és Türingia - adna.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek