Mit tesz a női vezetőkért a Vodafone és az Ericsson?

A Nemzetközi Nőnap apropóján két programot mutatunk be, amit nagy multinacionális cégek hirdettek meg női vezetők számára. A friss Eurostat adatokból kiderül, hogy a magyar női vezetők csak kétharmadát keresik férfi kollégáik bérének és ezzel az EU-ban az utolsó helyen állunk.

A Vodafone Csoport a Nemzetközi Nőnap alkalmából bejelentette a 26 országot – köztük Magyarországot is - érintő ReConnect program elindulását. Cél, már vezetői tapasztalattal rendelkező nőket integráljon vissza a munka világába, akiknek nagyvállalati karrierje több évre megszakadt, jellemzően gyermekvállalás, illetve saját- vagy családi vállalkozásban eltöltött idő miatt. A tervek szerint 3 év leforgása alatt ezer nőt érint majd a program, amely egyben a vállalat globális, a női vezetők arányának jelentős növelését célként kitűző stratégiájának is része.

A cég megbízásából a GfK által a közelmúltban elvégzett felmérés** keretében 5 országban 500 pályát elhagyó nőt kérdeztek a munkavállalással kapcsolatos lehetőségekről. A nők több mint 80 százaléka szerint jóval több támogatást kellene kapniuk azoknak a nőknek, akik egy hosszabb kihagyást követően vissza szeretnének térni a munka világába, főképp akkor, ha gyermeket is nevelnek. A nők több mint 60 százaléka rugalmas munkaidőre, 51 százalékuk pedig részmunkaidős pozícióra vágyik.

Tréningeket, fejlesztést ad az új program

A Vodafone arra bátorítja a pályájukat egy időre elhagyó, korábban vezető pozíciót betöltő nőket és akár a férfiakat is, hogy bátran jelentkezzenek a ReConnect keretében meghirdetett állásokra. Tréningekkel és egyéb bevezető programokkal segíti szakmai tudásuk, készségeik felfrissítését, fejlesztését, sőt, lehetőséget biztosít arra is, hogy rugalmas, vagy részmunkaidőben dolgozzanak a vállalatnál. A telekommunikációs szolgáltató arra törekszik, hogy a közép- és felsővezetői pozíciókban a nők aránya 2020-ra 30 százalékra emelkedjen.

A Vodafone Magyarországnál jelenleg a női dolgozók aránya közel 50 százalék. A Discover friss diplomás vezető utánpótlás programban ehhez hasonló, 48 százalékos arányban vesznek részt nők. 

Coachinggal segíti a nőket az Ericsson

Női vezetők számára hirdet újra ingyenes, nyílt, csoportos coachingot az Ericsson Magyarország. A programot 2016 márciusában nőnap alkalmából indította útjára az Ericsson, az első két sorozat lezárása után, a sikerre való tekintettel újra meghirdetik. Így ismét 24 női vezető szerte az országból, különböző szektorokból kapja meg a lehetőséget a fejlesztési folyamatban való részvételre.

A 9 alkalmas programsorozat áprilisban indul, résztvevőit most is pályázat során választják ki. Jelentkezni motivációs levélben kell 2017. március 31-ig. A csoportok 10 fősek (amiből 2 fő az Ericsson Magyarország vezetői közül kerül ki), a foglalkozások kéthetente, a délutáni, esti órákban zajlanak (16.30- 20.00 között) az Ericsson budapesti K+F Központjában.

Március 31-ig lehet jelentkezni

A csoportos coaching egy fejlesztő folyamat, ahol vezetői témákat (mint például munka magánélet integráció, vezetői szereppel kapcsolatos kérdések, konfliktuskezelés, személyes márka építés) beszélnek át, egyéni fejlődési célok mentén. A program során fejlődik az empátia, az együttműködés, a tudatosság, a problémamegoldás, és a coachkészségek. Használva a többi résztvevő erőforrásait, új perspektívákkal, meglátásokkal, ötletekkel gazdagodnak a csoporttagok.
Jelentkezés: Motivációs levélben (név, pozíció, cég, vezetői tapasztalat, jelenleg hány emberért felel, hogyan látja magát 3 év múlva, hogyan segíti a céljai eléréséhez ez program) maximum egy A4-es oldal terjedelemben a [email protected] címen „Női vezető coaching” tárgymegjelöléssel 2017. március 31-ig.

Az Ericsson célja, hogy 2020-ra munkatársaik 30% nő legyen. Az Ericsson számos lehetőséget ragad meg, hogy a női munkavállalókat kiemelten kezelje. A kezdetektől együttműködő partnere a Skoolnak, a Lányok Napja kezdeményezésnek, de emellett lehetőség szerint speciális női különdíjakat adományoz versenyeken is (Ericsson C++ és C# Programozó Versenyek, Kutatók Éjszakája SzerCode Challenge, TDK díjkiosztók, stb.).

Sok a női vezető, de nagy a bérhátrány

Az Eurostat friss statisztikájából kiderül, hogy az EU-ban Magyarországon a legnagyobb a bérkülönbség a férfi és a női vezetők között.

Nem állunk rosszul a női vezetők arányában: Magyarországon az ilyen pozíciók 41 százalékát töltötték be nők, ami jobb, mint a 35 százalékos EU-s átlag. Egyetlen európai ország van, ahol több nő van vezető beosztásban, mint férfi, Lettország, ahol 53 százalék ez az arány. A lista vége felé pedig Belgium, Németország és Ausztria.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Impresszum

HR Spirit – www.hrspirit.hu Kiadó: Monster Magyarország Kft. 1132 Budapest, Váci út 18.Ügyvezető: Zétényi AnnaFőszerkesztő: Karácsony... Teljes cikk

Miről szól a HR Spirit?

Kedv, bátorság, lélek, energia, spiritusz. Többek között ezt jelenti a „spirit” szó. Úgy gondoltuk, hogy ez a szó érzékelteti leginkább,... Teljes cikk

Mennyit keres egy HR-vezető?

Sorozatunkban a személyügyben kereshető összegeket vesszük nagyító alá különféle statisztikák segítségével. Kezdjük a HR vezetői pozícióval.... Teljes cikk