Mivel nyerték meg a topvállalatok a pályakezdők bizalmát?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz idén is kihirdették az állást kereső pályakezdők számára legvonzóbb lehetőségeket kínáló vállalatok listáját. A nyertes vállalatok névsoráról portálunk már beszámolt, érdemes értékelni azonban a felmérés eredményeinek egyéb tanulságait.
A Figyelő 24 oldalas összeállításából kiderül, hogy az utolsó éves hallgatók és a frissen végzettek egyaránt a vonzó fizetést és a megbízhatóságot tartják leginkább szem előtt a munkahelyválasztáskor, ám a javadalmazás és a stabilitás egyben a legmegosztóbb kategóriává válnak a vállalatok osztályozása során.
A felmérés eredményei közül kiemelhető, hogy egyes iparágak vállalatait tipikusan "büntették" a pályakezdők: kiszorultak a korábban jóval populárisabb hipermarketek és kereskedelmi láncok, valamint a bankszektor képviselői és a biztosítótársaságok.
A kutatás arra is rávilágít, hogy a listákat vezető cégek részben máshova helyezik a képzés hangsúlyait az országos átlaghoz képest. Egyiküknél sem szerepelt például a három legfontosabb képzési terület között a számítástechnikai, valamint kommunikációs és prezentációs készségek fejlesztése.
Jellemző, hogy a topvállalatok körében nagyobb arányban - ötven, illetve harmincöt százalék - véglegesítik a gyakornokokat, mint az országos átlag. Ennek az is oka lehet, hogy ezeknél a cégeknél alaposabb a jelentkezők szűrése, másrészt az átlagban olyan cégek is benne vannak, amelyek a gyakornokokra folyamatosan cserélhető, olcsó munkaerőként tekintenek.
Magyar Hírlap

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?