Módosító javaslat: a kormány az öngondoskodás felé terel
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA parlamenthez benyújtott módosító indítvány szerint egészségpénztári számláról is lehetne fizetni a betegségbiztosítások díját. Ezzel újabb csatornát nyit a kormány, hogy a polgárok a magánbiztosítóktól vásároljanak egészségügyi szolgáltatást. A javaslat a Népszabadság cikke szerint illeszkedik azon intézkedések sorába, amelyekkel a kormányzat az öngondoskodás felé tereli a lakosságot.
Kincses Gyula szakértő az OTP és a Portfolio.hu Öngondoskodás az egészség jegyében című konferenciáján arról beszélt, hogy valószínűleg le kell számolni azzal az illúzióval, amely szerint az egészségügyben "a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet". Miután nem születtek meg azok a gyerekek, akiknek az utódai közteherviselővé válhatnának, és így az öregedő népesség egészségügyi költségeit, nyugdíját előteremtenék, mindenkinek magának kell azt megfinanszíroznia.
Sinkó Eszter közgazdász sorolta az arra utaló jeleket, hogy ez a folyamat már el is kezdődött. A munkáltatói társadalombiztosítási járulékot a döntéshozók átalakították szociális hozzájárulási adóvá. A szakember szerint ez azt is jelenti, hogy a befizetett közteherért cserébe nincs egészség- vagy nyugdíjszolgáltatási kötelezettsége az államnak.
Népszabadság
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?