kapubanner for mobile

Mol-vezér az Év menedzsere

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Mosonyi Györgyöt, a Mol Nyrt. vezérigazgatóját választották a 2006. év legjobb menedzserének a Menedzserek Országos Szövetségének 12. alkalommal kiírt pályázatán.

Az év fiatal menedzsere 2006 pályázat győztese Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója, a pályázat közönségdíját Malárik Pálcza Edit a Budapest Bank Rt. gazdasági igazgatója nyerte - tájékoztatta a szövetség pénteken az MTI-t.

A zsűri Mosonyi György díjazását azzal indokolta, hogy a vezérigazgató szerepe meghatározó volt abban, hogy a Mol 2006 júniusában létrehozta a vállalaton belül a Fenntartható Fejlődés Management-et.

Az idén hetedik alkalommal kiírt Az év fiatal menedzsere pályázat győztese Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója. A zsűri értékelésében kiemelte, hogy a 2003 decemberében Essősy által alapított iroda napjainkra a piacvezető cégek közé küzdötte fel magát. A cég árbevétele az eltelt három év alatt évente csaknem 100 százalékkal nőtt.

Az év menedzserét és fiatal menedzserét, az országos sajtóorgánumok és a szakmai szervezetek képviselőiből álló 13 tagú zsűri választotta meg.

A Menedzserek Országos Szövetsége a Menedzsment Fórummal közösen az idén első alkalommal meghirdetett "Az év menedzsere 2006 Közönségdíját" Malárik Pálcza Edit, a Budapest Bank Rt. gazdasági igazgatója nyerte. A győztes tizenhat éve dolgozik a GE Csoportban, irányítása alatt kiemelkedő félévet zárt a Budapest Bank idén, amelynek eredménye jelentős beruházások mellett 22 százalékkal emelkedett az előző év hasonló időszakához képest.

A közlemény szerint az év menedzsere díj mára a magyar menedzser szakma egyik legtekintélyesebb elismerésének számít. Ez az egyetlen olyan hazai pályázat, amely a vezetést mint szakmát helyezi a figyelem középpontjába, függetlenül attól, hogy a vállalatvezető menedzser a gazdaság mely ágában dolgozik. A pályázat kiírásánál a Menedzserek Országos Szövetsége, a Joint Venture Szövetség, a Magyar Bankszövetség, a Menedzsment Fórum, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT), valamint a Népszabadság és a Világgazdaság című országos napilap működött közre.

  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek