30 százalék felett a fiatal munkanélküliség
Az idei első negyedévben 509 ezer munkanélkülit mért a KSH, a ráta pedig 11,8 százalékos volt. Ez minimálisan (0,2 százalékponttal) magasabb az egy hónappal és az egy évvel korábban mérthez képest. Aggasztó viszont, hogy a 24 év alatti munkaképesek körében 30,5 százalékos csúcsra emelkedett a ráta. Itt vannak a statisztikai hivatal reggeli, friss adatai.
A munkanélküliek 44,7%-a egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 15,8 hónap volt.
Csak két régióban 10 százalék alatt a ráta
A hét statisztikai régióból mindössze kettőben (Közép-Magyarország és Nyugat-Dunántúl) 10% alatti a munkanélküliségi ráta. Az előző év azonos időszakához képest Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon csökkent a munkanélküliség, míg a többi régiót stagnáló, vagy növekvő munkanélküliség jellemezte.
Foglalkoztatottság: hibahatáron belüli elmozdulás
Mindeközben a foglalkoztatottak száma 3 millió 818 ezer fő volt, 26 ezer fővel több, mint egy évvel korábban (A növekedés a mintavételi hibahatáron belül maradt.) Közülük 3 millió 787 ezer fő volt 15-64 éves, ami 31 ezer fős növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. E korcsoporton belül 56,6 százalék volt a foglalkoztatottak aránya, ami 0,9 százalékpontos emelkedésnek felelt meg. A 15-24 éves korosztályból 210 ezren voltak foglalkoztatottak, foglalkoztatási rátájuk egy év alatt 0,8 szá-zalékponttal,18,3%-ra emelkedett. A legjobb munkavállalási korú, 25-54 éves, és az idősebb, 55-64 éves foglalkoztatottak száma is nőtt, ami a foglalkoztatási ráta 0,3, illetve 1,8 százalékpontos javulását eredményezte.
A foglalkoztatási ráta Közép-Magyarországon (Budapest és Pest megye) a legmagasabb (62 százalék), Észak-Magyaroszágon (Heves, Nógrád, Borsod megyék) a legalacsonyabb (49 százalék).
2013. április 26.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon