A fizetés 5 százalékát tesszük félre nyugdíjra
A magyar munkavállalók nagy többsége a bevételeinek mintegy 5 százalékát teszi félre a nyugdíjas éveire, miközben a globális kutatásban részt vevő 34 országban mindenhol nagyobb a megtakarítások aránya - derült ki a Randstad Workmonitor nemzetközi felméréséből.
A szomszédos országok közül Ausztriában 54, Csehországban 59, Szlovákiában pedig 62 százalék mondta, hogy a jövedelmük legalább 10 százalékát nyugdíj-előtakarékosságra fordítják. Magyarországon a többség a munkáltatóktól és az államtól - járulékokon keresztül - várja a nyugdíjat, ezzel szemben globálisan a válaszadók 64 százaléka értett egyet azzal, hogy a saját felelőssége az időskori megélhetés biztosítása - olvasható a jelentésben.
Tízből nyolcan nyugdíjaskorban is dolgoznának
Ugyanakkor a magyarok 77 százaléka úgy véli, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd. Minden hatodik válaszadó számít arra, hogy csak 70 éves kora után hagyhatja abba a munkát, és mindössze a megkérdezettek 41 százaléka mondta, hogy 65 éves korára végleg visszavonul. A Randstadt egyik tavalyi felmérése szerint a magyar munkavállalók átlagosan 57 éves korukig szeretnének dolgozni, a kényszer szülte és az ideálisnak tartott nyugdíjazási idő távolabb van egymástól, mint a nyugat-európai országokban.
Kevés cég foglalkozik a seniorokkal
Magyarországon azonban a munkáltatók csupán 39 százalékánál van az 55 év felettiek hosszú távú foglalkoztatását célzó program, ami kicsit alacsonyabb a globális átlagnál. A negyedévente végzett kutatást 2015. január 21. és február 5. között végezték, csak Magyarországon több mint 400, 18-65 éves legalább heti 24 órában fizetett alkalmazottként dolgozó válaszolt a kérdésekre.
2015. március 24.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?