kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Akár 900 ezer forintot is kértek a nyelvvizsgáért

Tíz éven keresztül működött egy olyan bűnszervezet, amely arra szakosodott, hogy nyelvvizsga-bizonyítványokat szerzett meg vesztegetéssel. A csoportot 2013 márciusában kezdte el felszámolni a rendőrség - írja az index.hu.


A bűnszervezet tagjai - személyesen, újságokban, szórólapokon - toborozták azokat az embereket, akik úgy akartak német vagy angol nyelvből közép-, vagy felsőfokú nyelvvizsgát szerezni, hogy fizettek a bizonyítványokért.
Az ország számos pontjáról jelentkező vizsgázótól a szervezők egymástól eltérő, a vizsga szintjéhez igazodó és a vizsgázó anyagi helyzetéhez szabott árat kértek. Volt, aki 100 ezer, volt, aki 900 ezer forintot fizetett a bizonyítványáért.


A bűnszervezet Budapesten, Vácott, Vecsésen működő nyelvvizsgáztató helyek dolgozóit vesztegette meg, így a vizsgák előtt megszerezte az írásbeli és laborfeladatokat, ezekből a vizsgázóknak személyre szabott megoldásokat készítettek. A vizsgázók a megoldásokat vagy e-mailben, vagy a vizsga hajnalán személyesen kapták meg. A vizsgáztatók a szóbeli vizsgán előre egyeztetett kérdéseket tettek fel.


A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a nyomozás lezárása után negyven ember ellen emelt vádat folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt a Monori Járásbíróságon.


2014. szeptember 1.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek