kapubanner for mobile

Egyre több ápoló megy külföldre

A betegápolók körében is emelkedett azoknak a száma, akik külföldön próbálnak szerencsét - írja a Világgazdaság.

A várható béremelés hatására sem csökkent, sőt az ápolók körében még emelkedett is azoknak a száma, akik úgy döntöttek, egy másik országban próbálnak szerencsét - derül ki az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) legfrissebb adataiból.


Tavaly egészen pontosan 1901 egészségügyi dolgozó kérte az EEKH-tól a külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, ez év első felében 985-en folyamodtak hozzájuk ezért a papírért. Az elvágyódók nagyobb része továbbra is orvos: közülük 542-en kértek és kaptak hatósági bizonyítványt.


Érdekes változás azonban, hogy miközben 2011-ben még a távozók 63 százalékának a neve előtt volt ott a dr. rövidítés, 2012 első hat hónapjában már csak 55 százalékuknak.


2012. július 9.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk