Ezeket a kedvezményeket veheti igénybe a munkaadó
Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a nők munkanélkülisége idén a többi uniós tagállamhoz képest - közölte a kormányszóvivő Budapesten a Richter Gedeon Nyrt.-nél, a munkahelyvédelmi akciótervről tartott sajtótájékoztatón. Új szabály, hogy 2015-től, a teljes munkaidő mellett, a részmunkaidős foglalkoztatásnál is érvényesíthető a bruttó 100 ezer forintos jövedelemhatár a kisgyermekes szülők foglalkoztatása esetében.
800 ezer munkavállalónál vették igénybe a kedvezményeket
A munkahelyvédelmi akciótervvel több mint 800 ezer ember foglalkoztatásához nyújtott segítséget a kormány, 2014 októberéig több mint 200 milliárd forint maradt a munkáltatóknál – ismertette a kormányszóvivő.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára kiemelte: a munkahelyvédelmi akció lényege, hogy a különösen veszélyeztetett csoportok, az 55 év felettiek és a 25 év alattiak, illetve szakképzetlen munkaerő foglalkoztatása esetén a munkaadó járulékkedvezményt vehet igénybe. A kedvezmény átalában 50 százalékos mértékű szociális hozzájárulást – szocho - jelent, azaz 14,5 százalékot a 28 helyett. Forintosítva egy három éves időtartamra vetítve több mint 400 ezer forint marad a munkaadónál.
Pályakezdő, gyesről visszatérők: két évi szocho-mentesség
Az új belépők – többek között a pályakezdő fiatalok, a gyes-ről vagy gyed-ről visszatérők - alkalmazása esetén még nagyobb a kedvezmény mértéke – ismertette az államtitkár. Ekkor két évig teljes szocho-mentesség jár a munkaadónak, a harmadik évben fél szocho, ami összesen több mint 840 ezer forint támogatás a munkáltatónak. Ezt a támogatást a gyes-ről és gyed-ről visszatérők részére öt évre meghosszabbították – tette hozzá. Új szabály, hogy 2015-től, a teljes munkaidő mellett, a részmunkaidős foglalkoztatásnál is érvényesíthető a bruttó 100 ezer forintos jövedelemhatár a kisgyermekes szülők foglalkoztatása esetében – mondta Czomba Sándor.
1,9 millió nő dolgozik
Kiemelte: a rugalmas foglalkoztatás elterjesztése elsősorban a nők munkához jutását kívánja segíteni. 2014 harmadik negyedévében 1,9 millió nőnek volt munkája, ami a rendszerváltozás óta a legmagasabb érték, míg a női munkanélküliségi ráta 8 százalék alá esett 10,5 százalékról. A részmunkaidőben, rugalmasan foglalkoztatott nők száma 2010-2013 között 141 ezerről 168 ezerre nőtt – tette hozzá Czomba Sándor.
Hosszú ideig maradnak a Richter női dolgozói
Bogsch Erik, a Richter Gedeon vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat mintegy ötezer munkavállalójának több mint fele nő, akik átlagosan 14 évet töltenek a cégnél. Ez vélekedése szerint Magyarországon a legstabilabbnak mondható.
Elmondta, hogy a gyes-ről és a gyed-ről visszatérők 90 százaléka újból el tud helyezkedni a cégnél. A nők kétharmada rugalmas munkaidőben dolgozik, a vezetők kötetlen munkaidőben, így jobban össze tudják egyeztetni a munkát és a családot – jegyezte meg.
Évi 80-100 frissdiplomás érkezik
Bogsch Erik az MTI kérdésére elmondta: összesen közel ezer 25 év alatti és 55 év feletti munkavállaló dolgozik a vállalatnál, évente 80-100 pályakezdő diplomást vesznek fel. Hozzátette: a Richterben nyugat-európai munkakörülményeket tudnak teremteni, ami kell ahhoz, hogy itthon tudják tartani a fiatalokat. (MTI)
2014. december 22.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Jönnek a részletek! - így igényelhetnek támogatást a nyugdíjasok 11 hónapja
- Új gazdaságpolitikai akciótervet jelentettek be a vállalkozások erősítéséért 1 éve
- 200 milliárdos programot indít a kormány a lakhatási válság kezelésére 1 éve
- Íme a gazdaságpolitikai akcióterv: 1400 milliárd forint jut a vállalkozásoknak 1 éve
- A Demján Sándor Program célja: a hazai vállalkozások méretének megduplázása 1 éve
- Kisvállalkozásokat segítő akciótervet hirdet meg a kormány szeptemberben 2 éve
- Kisvállalkozásokat segítő akciótervet hirdet meg a kormány 2 éve
- Íme a kormány terve a 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalék mozgósítására 2 éve
- EMELIK A SZÉP KÁRTYA KERETÖSSZEGÉT 3 éve
- Ismét elstartolt az e-kerékpár pályázat 5 éve
- Gazdaságvédelmi akciótervet sürget a Jobbik 5 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa