Gyed melletti munkavégzés: ezren igényelték januárban
Januárban mintegy ezer ember igényelte a gyed folyósítása melletti munkavégzés lehetőségét - mondta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója a gyed extráról szóló pénteki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen sikeresnek értékelte a január 1-je óta adott lehetőségeket.
Szalai Piroska, a nők foglalkoztatásának javításáért felelős miniszteri biztos azt mondta: a gyed extra hatására a hat év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási rátája 2015-re elérheti a 40 százalékot. A szám 2012-ben 36 százalékos volt, a legalacsonyabb az Európai Unióban.
A miniszteri biztos ugyanakkor ezt az értéket is áttörőnek értékelte, mivel a mutató korábban alig több mint 33 százalék körül stagnált. Mint mondta, Ausztriában a csoportba tartozó nők 70 százaléka dolgozik, igaz, jelentős részük nem teljes munkaidőben.
Három gyermekes anyuka: jelentős járulékkedvezmény
A munkaadókat is egyre inkább érdekeltté kívánja tenni a kormány a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában - fűzte hozzá. Míg a tavalyi szabály szerint két éven át nem kellett járulékot fizetniük, a harmadik évben pedig csak 50 százalékos munkaadói járulékfizetési köztelezettségük volt utánuk, idén már a három vagy többgyermekes anyák után három évig egyáltalán nem fizet járulékot a munkaadó, majd újabb két évig féljárulék-fizetési kötelezettsége van.
Már 142 ezer forint is lehet a gyed
Szalai Piroska jelentősnek nevezte a gyed összegének növekedését, amely a minimálbér változása miatt idén maximálisan 142 ezer forint lehet. Beszámolt arról is, hogy míg 2009-ben valamivel több, mint 26 ezer bölcsődei férőhely volt az országban, 2012-ben ez már meghaladta a 36 ezret, 2014-re pedig négyezres bővítést tervez az Emberi Erőforrások Minisztériuma, így év végére megközelíti a 43 ezret.
Többszörösen igényelhető a gyes
Dani Csaba, a Magyar Államkincstár főosztályvezetője a családtámogatási változásokról szólva elmondta: a gyes is igényelhető többszörösen, ha újabb gyermek születik a családban, és kombinálható is más ellátásokkal. Az is eldönthető, hogy melyik szülő vegye igénybe az ellátásokat, de ezzel kapcsolatban később is megvan a változtatás lehetősége.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy akiknek tavaly azért szűnt meg a gyes-jogosultsága, mert heti 30 óránál több munkát vállalt, idén még a jogosultsági idő végéig újra megkaphatja azt, ha kérelmezik. Március 31-ig igényelhetik a juttatást, akár január 1-jétől visszamenőleg.
Gyesre nem érvényes a családi adókedvezmény
A gyes ugyan járulékköteles, de mivel adót nem kell fizetni utána, a családi adókedvezmény nem terjeszthető ki rá - hangzott el - míg a gyed kötelezettségeit érintheti az adókedvezmény.
Megtakarítás a gyermeknek
December 2-a óta több mint 15 ezer Kincstári Start-értékpapírszámlát nyitottak a szülők az államkincstárnál, vagyis naponta átlagosan háromszázat - számolt be Balatoni Ildikó főosztályvezető. Hozzátette: állományuk jelenleg több mint 5 milliárd forint, ebből több mint 3 milliárd a december 2-án bevezetett új Babakötvény állományát gyarapítja. Ez utóbbi infláció felett 3 százalékos kamatot garantál - ismertette. Emlékeztetett: a 2006 január 1-je után született gyermekek a számlára 42 500 forintos életkezdési támogatást kapnak, de a szülők is befizethetnek a számlára rendszeresen vagy alkalmanként is (MTI)
2014. február 17.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Jó hír a kismamáknak: többen léphetnek be a szövetkezetekbe januártól 4 hónapja
- A napokban érkeznek a családi adókedvezmény, a csed, a gyed és az örökbefogadói díj megemelt összegei 9 hónapja
- Munkabér-védelem, tb-forradalom, alkalmi munka: ezt hozta 2025. július 1. 9 hónapja
- Befolyásolja a táppénz a CSED és GYED összegét? 10 hónapja
- Ekkora nyugdíjkiegészítést kaphat az a nagyszülő, aki az óvoda helyett vigyáz az unokájára 11 hónapja
- Így emelkednek a családi támogatások 2025-től 1 éve
- Béremelés GYES után 1 éve
- Bejelentették: a nők a gyermek 8 éves koráig részmunkaidőt vagy otthoni munkavégzést kérhetnek 1 éve
- Hogyan navigáljunk a CSED és GYED útvesztőjében második gyermek érkezésekor? 2 éve
- Méltányossági: nyugdíjemelés, árvaellátás, táppénz és gyed 2 éve
- Hornung Ágnes: tovább emelkedett egyes családtámogatások összege 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?