Havi 100 ezer forinttal emelnék a rezidensek fizetését
Havi százezer forintos ösztöndíjat kaphatnak novembertől azok a rezidensek, akik idén jelentkeznek a szakorvosképzésre, vállalják, hogy ettől kezdve tíz évig Magyarországon dolgoznak, illetve nem fogadnak el hálapénzt. A kormány erről szóló döntését egy pénteki sajtótájékoztatón jelentette be Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Páva Hanna helyettes államtitkár.
A Magyar Rezidensszövetség elnöke, Papp Magor májusban jelentette be: december 31-ig tömegesen letétbe helyezik felmondásukat arra az esetre, ha a kormány év végéig nem teljesíti követeléseiket, amelyek közül az egyik legfontosabb, hogy a nemzetgazdasági átlag háromszorosa legyen a fizetésük. Ez a rezidensek esetében havi nettó kétszázezer forintot jelentene. Ha követeléseiket az év végéig nem teljesítik, akkor január elsején aktiválják a letétbe helyezett felmondásokat, így - tekintettel a felmondási időre - márciusban több ezer orvos távozhat - jelenti az MTI.
2011. július 15.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 1 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 4 hete
- A dolgozók átlagkeresete vármegyénként - grafikon 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja
- "Tarthatatlan a helyzet" – azonnali béremelést követelnek a kulturális dolgozók 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?