kapubanner for mobile

Így áll az álláspiac Vasban

Mintegy 7 százalékra mérséklődött augusztusban a munkanélküliek aránya Vas megyében – közölte az MTI-vel a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja. Augusztusban 1036 új álláshelyet jelentettek be a munkaadók, amelyek 70 százaléka segéd-, és betanított munka.

Augusztusban 8088 álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, 229 fővel kevesebbet, mint egy hónappal korábban. A munkanélküliek csaknem 80 százaléka a fizikai állományba tartozik, 40 százalékuk szakképzetlen. Nyolc általános iskolával vagy annál kevesebbel 32 százalékuk rendelkezik, míg a diplomások aránya alig haladta meg a 8 százalékot.


Tízből négy álláskereső 45 év feletti


A nyilvántartásban szereplő álláskeresők csaknem 37 százaléka 45 év feletti, 15 százaléka pedig 25 évesnél fiatalabb. A pályakezdők aránya meghaladja a 9 százalékot; augusztusban 751 fiatal került sikertelen felvételi vagy eredménytelen álláskeresés miatt nyilvántartásba. A pályakezdők mintegy 19 százaléka csak az általános iskolát végezte el, 33 százalékuk tette le a szakközépiskolai, 12 százalékuk pedig az érettségi vizsgát. A fiatalok 15 százaléka szakmunkás, a diplomások aránya 12 százalék.


Egészségügy, feldolgozóipar, itt vannak állások


Vas megyében csaknem 2020 betöltetlen álláshely volt augusztusban. A munkalehetőségek 18-18 százaléka az egészségügy területén, a szociális ellátásban, valamint a feldolgozóiparban jelentkezett. Ugyancsak mintegy 18 százalékos a munkaerőigény a közigazgatás, a védelem, a társadalombiztosítás területén is. Az álláshelyek 9 százalékát a szállítás, raktározás területéről jelentették be a gazdálkodó szervezetek.


70 százalék segéd-, betanított munka


Az augusztusban bejelentett 1036 új álláshely csaknem 70 százaléka segéd-, illetve betanított munkára vonatkozott. Az üres állások 21 százaléka szakmunkát igényel, míg a legalacsonyabb, 10 százalék a szellemi munkahelyek aránya. A munkáltatók szellemi munkakörben kereskedelmi ügyintézőket kerestek. A cégek legnagyobb létszámban eladó, gyógyszergyártó gépkezelő, gyártósori összeszerelő, szabó-varrónő, hentes, lakatos, forgácsoló, illetve felszolgáló, szakács munkakör betöltésére várták az álláskeresőket.


2011. szeptember 15.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk