kapubanner for mobile

Így emelnék a tanári fizetéseket

Kétlépcsős pedagógus-béremelést irányoz elő a nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója - írja a csütörtöki Magyar Nemzet. Az augusztus 23-ai keltezésű verzió tartalmazza a tervezett béremelés ütemét és mértékét is.

images

A pedagógus III. fokozatban 15-17 év után 312 000 forint volna az alapilletmény, míg a kutatótanárok 343 200 forintos alapfizetéssel kezdenének, ami az évek előrehaladtával elérhetné a 413 400 forintot.
A főiskolát végzett óvópedagógusok, tanítónők, tanárok gyakornoki kezdő alapfizetése 2013-tól 140 400, a pedagógus I. fokozatban 168 400, a pedagógus II. fokozatban 210 600 forint, a pedagógus III. kategóriában pedig 280 800 forint, amelynek a maximális összege a pályán eltöltött évek számától függően 343 980 forint lenne.


Jelentősen nőne az osztályfőnöki pótlék


Második lépcsőben újabb béremelést hajtanának végre. Ekkor a pedagógus illetményalap az egyetemet végzettek esetében már a jelenlegi minimálbér 250, főiskolát végzettek esetében pedig 200 százaléka volna. A lap birtokába került koncepció szerint jelentősen emelkedik az osztályfőnöki pótlék is, amely 15 600-46 800 forint lenne az osztálylétszám, az évfolyam és a hátrányos helyzetű diákok arányának függvényében. A koncepció szerint egyéves alkotói szabadságra is pályázhatnak a pedagógusok - írja a Magyar Nemzet.


A törvénytervezet korábban megismert részletei szerint bevezetnék az egész napos iskolát az alsó és a felső tagozaton, mérsékelt pedagógus-óraszámemelést hajthatnak végre az iskolákban, és a jelenleginél jóval szigorúbb feltételekhez kötik az általános iskolai felső tagozatok működtetését.


2011. szeptember 1.


  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk