Ismét több az állástalan Szabolcsban

Az utóbbi hónapok csökkenése után ismét nőtt a munkanélküliség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, júniusban közel ezren kerültek az álláskeresők közé a térségben.

A szakemberek szerint a júniusi növekedést a szezonális felvételek vége, a közmunkák szervezésének befejeződése, valamint az elhelyezkedni nem tudó pályakezdő fiatalok nyilvántartásba vételének megkezdése okozta.


5 ezer pályakezdő nem talál munkát


A becslések alapján az idén is 5 ezer körül lehet azon pályakezdők száma, akik nem találnak végzettségüknek megfelelő munkát Szabolcsban.


Az Észak-Alföldi Régió másik két megyéjében, Hajdú-Bihar megyében 41 153, míg Jász-Nagykun-Szolnok megyében 26 093 volt júniusban a regisztrált álláskeresők száma. Hajdúban 2,2 százalékkal csökkent a munkanélküliség, Szolnok megyében viszont szinte nem változott, csak két fővel lett kisebb a létszám.


A szakképzetlen munkavállalók aránya 54,9 százalék volt, ők 65 674-en szerepeltek a nyilvántartásban, de a felsőfokú végzettségű munkanélküliek száma is magas volt: 4449 diplomás várt munkahelyre június végén az Észak-Alföld három megyéjében - jelenti az MTI.


2010. augusztus 3.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk