Kevesebb a munkanélküli Győr-Moson-Sopronban
Az előző havinál és az egy évvel korábbinál is kevesebb volt augusztusban az álláskereső Győr-Moson-Sopronban.
Győr térségében egy év alatt 6,1-ről 5,3-ra, Sopron vidékén 2,7-ről 2,4-re, Csorna körzetében pedig háromról 2,9 százalékra esett a mutató, amely eközben Kapuváron 3,2-ról 3,6-ra, Mosonmagyaróváron 3,3-ről 3,5 százalékra emelkedett.
Az Audi javítja a statisztikát
Augusztusban 4507 üres álláshelyet tartottak nyilván Győr-Moson-Sopronban, ebből 2057-et a hónap során jelentettek be. Augusztusban az új állásajánlatok 35,6 százaléka a feldolgozóiparban - elsősorban a gép-, azon belül is a járműiparban - keletkezett. Ebben kiemelkedő szerepe van az Audi Hungária beruházásának és a beszállítóként hozzá kapcsolódó kis- és középvállalkozásoknak.
2013. szeptember 24.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
