Magabiztosak a jogász pályakezdők
A jogi pályára készülőknek csak 6 százaléka választotta a jó kereseti lehetőségek miatt a szakot - derül ki az enwc nemzetközi jogi tanácsadó cég kérdőíves felméréséből. Annak ellenére, hogy a jogi álláspiac telített, a végzősök magabiztosak: 81 százaléka biztos a gyors elhelyezkedésben.
A felmérésben 1 éven belül végző valamint ügyvédjelölti munkát kereső fiatalok vettek részt. A fiatalok a nehéz gazdasági helyzet ellenére is pozitívan vélekedtek karrierlehetőségeikről, a megkérdezettek, 81 százaléka vélte úgy, hogy biztosan el tud helyezkedni a jogi pályán.
Arra a kérdésre, hogy miért a jogi pályát választották, a legtöbben azt válaszolták, hogy vonzotta őket az ügyvédi hivatás (51%), illetve értelmiségi munkát szerettek volna végezni (43%). Csupán 6 százalékuk emelte ki csupán azt, hogy a biztos, jó megélhetés ígérete miatt választotta a jogi pályát.
Előny a külföldi ösztöndíj, az egyetemi közösségi munka
Az enwc felmérése alapján kiderült a diákok tisztán látják, manapság már nem elég az egyetem utolsó évében gyakorlati helyet keresniük, valamint a nyelvismeret is alapvető fontosságú, hiszen egyre több irodánál alapkövetelmény a kiváló nyelvtudás. A karrierkezdésnél nagy előnyt jelent, ha a jelölt fel tud mutatni diákszervezeti munkát, tanulmányi versenyen elért sikert, vagy külföldi ösztöndíjasként eltöltött időszakot.
A szakosodás kérdésében az idén a polgári jog, a gazdasági jog és a nemzetközi jog területei voltak a legnépszerűbbek, de sok diákot vonz a médiajog, a szerzői jog, a társasági jog és az adójog is.
Nem rózsás a kép
Túlzás nélkül állítható, hogy az ügyvédek nagyjából harmada napi gondokkal küszködik - nyilatkozta a közelmúltban a Világgazdaságnak dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. "Budapesten látjuk a legnagyobb különbséget a jövedelmeket tekintve: a fővárosiak talán tíz százalékának a keresménye a havi egymillió forintot is meghaladhatja, mintegy fele több százezer forintos, esetleg egymilliós havi bevételt könyvel el, egyharmada pedig éppen csak megél."
2010. április 20.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk
A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk
Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk
- Legal Counsel 2 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 4 hónapja
- Rekordmélyponton a kezdő fizetések: már a top cégek sem adnak többet a fiataloknak 5 hónapja
- Mikor tagadható meg a munkáltatói utasítás végrehajtása? 5 hónapja
- Világszintű pályakezdőválság: miért a Z generáció lép be a legnehezebb a munkaerőpiacra? 5 hónapja
- "Állás-apokalipszis" - nehéz helyzetben a frissdiplomások 6 hónapja
- Munkáltatói fizetési felszólítás: milyen követelés érvényesítésére szolgálhat? 6 hónapja
- Meglepő eredmény: a magyar pedagógusok az átlagnál elégedettebbek 7 hónapja
- Akcióban tanulnak be az újonc rendőrök 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?