kapubanner for mobile

Mennyien vannak munka nélkül?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Május-júliusban 11,0 százalékos munkanélküliségi rátát mért a Központi Statisztikai Hivatal, ami 0,1 százalékponttal alacsonyabb, mint az egy hónappal korábbi adat, ám 1,3 százalékponttal magasabb, mint tavaly ilyenkor. A 15-74 év közöttiek körében hivatalosan 3,78 millióan dolgoznak és 467 ezren vannak munka nélkül - áll a KSH ma reggeli jelentésében.

Magasabb a férfi munkanélküliségi ráta


A 15-74 éves munkanélküliek száma 467 ezer fő volt, 60 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 11,0 százalékos értéke 1,3 százalékponttal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 9,7 százalékos értéket. A férfiak munkanélküliségét 11,4 százalékos, a nőkét 10,5 százalékos rátaérték jellemezte a 2010. május-júliusi időszakban.


Minden negyedik fiatal állás nélkül


A munkanélküliek 16,4 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, az erre a korcsoportra számított 26,3 százalékos munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal haladta meg az egy évvel ezelőttit. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,3 százalék volt, 1,5 százalékponttal magasabb, mint 2009. május-júliusban.


A munkanélküliek 52,6 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,4 hónap, 1,7 hónappal hosszabb az egy évvel korábbinál.


2010. augusztus 27.


  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek