Merre mozdul a magyar foglalkoztatottság?

Idén nem várható jelentős javulás Magyarországon a foglalkoztatottságban Nyeste Orsolya, az Erste elemzője szerint, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a 25 év alattiak és az 55 év felettiek foglalkoztatásában már látszik a munkahelyvédelmi akcióterv kedvező hatása.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint a tavaly december és idén február közötti időszakban 502 ezer fő volt a munkanélküliek száma, ami az egy évvel korábbi 11,6 százalékossal megegyező munkanélküliségi rátának felel meg.


23 ezer fővel többen dolgoznak


Az egy évvel korábbihoz képest 23 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma a tavaly december és idén február közötti időszakban és meghaladta a 3,817 milliót. Az előző, tavaly novembertől januárig tartó három hónappal összehasonlítva azonban 37,7 ezerrel - a 15-64 évesek között 36 ezerrel - csökkent a foglalkoztatottak száma.


Az NGM szerint pozitív a tendencia


A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki közleményében kiemeli: az adatok alapján továbbra is pozitív tendencia érvényesül a kormányzati politikában kiemelt szerepet játszó foglalkoztatottság terén, mivel tovább folytatódott a foglalkoztatottak számának több mint két és fél éve tartó emelkedése az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az NGM hangsúlyozza: kedvező tendencia, hogy mindkét nem esetében javultak a foglalkoztatottsági mutatók.


Fiatalok, idősek: javult a ráta


Ugyancsak pozitívum, hogy a 15-24 éves korcsoport foglalkoztatási rátája 1,5 százalékponttal, míg az idősebb, 55-64 éves korosztály foglalkoztatási aránya 1,2 százalékponttal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Ebben már érezteti pozitív hatását a kormány munkahelyvédelmi akcióterve, mely jelentős adókedvezmény érvényesítését teszi lehetővé a 25 év alatti és 55 év feletti munkavállalók után - jelzi az NGM.


Az elemző szerint a közmunka miatt jobb a ráta


Nyeste Orsolya, az Erste elemzője jelezte: szezonális hatásoknak tudható be, hogy az őszhöz képest 2012 decembere és 2013 februárja között csökkent a foglalkoztatottság. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a hosszabb távú adatok szerint 2011 végén - a szezonális hatások ellenére is - kisebb volt a visszaesés a foglalkoztatottak számában.


Az Erste szakértője magyarázatként kifejtette, hogy tavaly nőtt a foglalkoztatás - amihez a közfoglalkoztatás szerepe is hozzájárult -, ugyanakkor vélhetően nem azokban a szegmensekben lett több embernek munkája, ahol ez tartósan fennmaradhatott volna. Összességében tehát a közmunkák kifutásával azonnal visszaesés jelentkezik a foglalkoztatottságban - húzta alá az elemző.


Nem várható áttörés


Nyeste Orsolya szerint - mivel tavaly év végén a vártnál nagyobb mértékben esett vissza a bruttó hazai termék (GDP),- nem meglepő a mostani foglalkoztatási adat. Idén is csak lassú javulás várható a gazdaságban, így a foglalkoztatottak száma sem fog jelentősen nőni, nem várható áttörés. Erre csak akkor lehetne számítani, ha a versenyszférában is egyértelmű foglalkoztatásbővülés lenne. Az Erste előrejelzése szerint 2013-ban a tavalyihoz hasonló, 10,8-11 százalékos munkanélküliségi ráta várható - ismertette Nyeste Orsolya (MTI).


2013. március 29.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen távmunka lehetőségeket kínálnak az online kaszinók?

Az online kaszinóipar évek óta folyamatosan növekszik, és a távmunka-lehetőségek elterjedésével az online kaszinóvállalkozások számára most... Teljes cikk

Hogyan írj tökéletes önéletrajzot?

A munkakeresésben a tökéletes önéletrajz elkészítése alapvető lépés mindazok számára, akik új munkalehetőséget keresnek, vagy akik... Teljes cikk

December 31-ig működik a Monster.hu állásportál

Budapest, 2018. szeptember 3. - A Monster Magyarország Kft. tulajdonosa, a finnországi  székhelyű Alma Career Oy üzleti és stratégiai okokból a magyar... Teljes cikk